Facebook hozzászólás
131

„A Körös menti Párizs” (13.rész)

Juhász Gyula életének szinte a legtermékenyebb, legjelentősebb korszaka a Nagyváradon eltöltött három év. Mozgalmas, intenzív korszak. Itt érik igazi költővé, itt erősödik meg világnézete is. Az életcélkeresés foglalkoztatja, hívja fel a figyelmünket erre Ilia Mihály.

Betegsége és az önpusztító szándéka szempontjából ezt az időszakot majdnem panaszmentesnek tekinthetjük. Péter László azonban felhívja a figyelmünket arra, hogy az utolsó harmad terméketlensége mögött betegségének kiújulása, szellemének időszakos elborulása állhat. (Borbély, 1983.) A sors vádolása újból hangot kap:

                                                           „Tanár úr volnék magam is,

                                                           Nyomorúságos és helyettes,

                                                           Gyűlöltek a nagy istenek,

                                                           S e pályát adták végzetemhez.”

                                                                                                   (Tanár úr volnék, 1910 )

A nagyváradi éveknek az vetett véget, hogy 1911 elején munkaadói, a premontreiek felmondtak neki, mivel az állást egy frissen végzett rendtársukkal töltették be.

„Tomiból írok, Szakolcáról”

Juhász Gyula végre megkapta az állami kinevezést, de nem volt benne köszönet. Ismét távolabbra került Budapesttől, Szegedtől,  most már a pezsgő nagyváradi élettől is, sőt a kinevezés, mintha véglegesítette volna számkivetését.  Két évig volt tanár a morvai kisvárosban, Szakolcán. Stációi közül ez volt a legkiábrándítóbb, a legelviselhetetlenebb. Juhász Tomival, Ovidius száműzetésének helyével azonosította. Péter László szerint „a költő önbizalmát végleg szétzúzta, apjától örökölt beteg szervezetének ellenállását megtörte s kiszolgáltatta őt a szörnyű kórnak, az idegbajnak”

 

„Hogy élek, gondolhatod. Távol az élő élettől, de lélekben oly közel hozzád és a kevesekhez, akik szerettek, és a nagy halottakhoz… A régi Juhász nincs többé, a halálvágyó barát helyett egy lemondó, de élni vágyó ember van”- írja  Juhász Babitsnak.

Mit jelentett az életében Szakolca kérdésre Juhász így válaszolt: „elmélyülést és elcsöndesedést jelentett. (…) A múlt árnyai és a jövő árnyai kísértettek, és én megértem a megváltó szenvedésre.” A költő kedélye elborulással fenyegetett, és ha nem Szakolcán következett be az 1914-es öngyilkossági kísérlete, e tragikus fordulatot alighanem a Morva-menti kisváros érlelte meg benne. Az egyik utolsó versében így emlékezett meg a szakolcai évekről:





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!