Kutya bőrbe bújt farkas?

Ez az elképzelés, ugyanúgy, mint a kutya megregulázására kísérletet tevő módszerek legtöbbje, a kutya őséből, a farkasból indul ki, és nem a kutyából. A legújabb kutatások és elméletek egy egészen más perspektívából szemlélik a szőrös családtagot. Az első kérdés, ami felmerül az új megközelítésben, az az, hogy a kutya egyáltalán falka állat-e.

Ray Coppinger etológus szerint nem az. Coppinger egy falu környékén élő kóbor kutya csoportot tanulmányozott. A kutyák a túléléshez szükséges összes eszközt kvázi készen kapták: szereztek ételt a szemétlerakókból, és a víz valamint a menedék kérdését is megoldották, így nem volt szükséges, hogy falkát alakítsanak ki. Vagy egyedül, vagy kis csoportokban éltek, ez utóbbiba általában az anya és kölykei tartoztak. Coppinger kutatása alapján tehát a kutyánk nem tekint falkaként a családra, mivel öt csillagos ellátásban részesül: készen kapja az ételt, a vizet, az oltalmat.

A falka elmélet másik gyenge pontja, hogy a falka ugyanolyan fajú egyedekből áll, ami az emberek és kutyák alkotta közösségekről nem mondható el. Miért akarna hát az állat magasabb státuszra szert tenni?

Ezen tények alapján érdemes kicsit megvizsgálni a klasszikus kutya nevelési elveket. Például azt, hogy mindig a falkavezérnek kell először ennie, ergo enni kell valamit a kutya előtt, mielőtt ő is elkezdhetne lakmározni. Ha a kutyát mint kutyát neveljük, és nem mint domesztikált farkast, akkor a kérdés egyből létjogosultságát veszti.

Azonban ha nem győztek meg a fenti érvek arról, hogy a kutya nem falka állat, akkor is van egy apróság, amit a „farkas elmélet” hívei nem árt, ha megtudnak. David Mech kutatásából ugyanis kiderül, hogy a farkasoknál, ha elég nagy a zsákmány, a csoport összes tagja egyszerre ugrik neki a húsnak, a kölykök ugyanúgy, mint a falkavezér. Ha pedig a zsákmány kicsi, akkor először a fiatalok esznek belőle, hiszen a szuka számára előbbrevaló a kicsinyek jóléte, mint a sajátja.