Lelkünk ékszere, a harmónia
Ha azt érezzük, hogy otthon vagyunk a világban, ha önértékelésünk a helyén van, ha tudjuk, hogy képesek vagyunk a feladataink megoldására, ha tudunk minden napnak örülni, ha tudjuk értékelni azt az életet, melyet ajándékba kaptunk, ha vigyázunk a földi otthonunkra, akkor képesek leszünk rendben, harmóniában élni.
Valahogy úgy vagyunk kódolva, hogy szeretjük a nyugalmat, a rendet, a harmóniát. Belsőnkből fakad az erre vonatkozó igen erős késztetés. Mikor azt érezzük, hogy rendben mennek a dolgaink, nem feszítenek gondok, akkor sugárzunk, teljesítőképességünk maximumán van.
A test, a lélek és a környezet hármas egysége mutatkozik meg ebben. Ha a testünk beteg, máris sántít az egység. Ha a lelkünk valamitől szenved, hiányt érez, akkor is borul a harmónia, s ha a környezetünkben van veszély, probléma, akkor sem tudjuk átélni a rend nyújtotta üdvözítő békét.
A keleti világ sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a fent nevezett hármas egység fennállására. Ők talán a lélek egészségét tekintik a legfontosabbnak. A mi nyugati világunkban nincs olyan tudatos törekvés erre a harmóniára, mint a keletieknél. Sokszor nem foglalkozunk a testünkkel, vagy a lelkünkkel. A külvilág dominanciája viszont nálunk erősebb. Erőteljes nyomást gyakorolunk magunkra, hogy a külvilágnak megfeleljünk, s ez máris megboríthatja a lelkünk békéjét és a testünk egészségét.
Azt mondják, ha az ember rendben van, akkor az tükröződik. Megmutatkozik a munkájában, a kapcsolataiban, az otthonában. Ha tehát a szó szoros értelmében rendetlenségben élünk, akkor érdemes a dolgok mélyére nézni, s monitorozni magunkban egy jókorát.
Vannak egyetemes értékeink, és maga a kultúra hordozza a követendő utat. A hit, a vallás is kijelöli számunkra a helyes irányt. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, akkor döcögőssé válhat az út. Az individualizált világunkban mindenki igyekszik a maga útját járni, ahol machiavellis módon a cél szentesíti az eszközt. A cél a materiális javak megszerzése, lakás, autó, pénz, gazdagság. És sokan megbotlanak az úton, nem érik el a célt, mert útközben elfelejtenek a lelkükre, a testükre és a környezetükre figyelni.
A szociológiában Emile Durkheim vezette be az anómia fogalmát. Ez az, az állapot, mikor a társadalmi viselkedést szabályozó normák meggyengülnek. Ennek következménye a deviáns viselkedés. Az anómia fogalma kiterjed az élet értelmének és az önértékelésnek az elvesztésére, az elmagányosodásra, a tehetetlenség érzésére is.
Hozzászólás zárolva.