Amikor már nincs értelme az életnek
Mindenki életében vannak rosszabb időszakok, mikor nem vagyunk megelégedve önmagukkal, a környezetünkkel. Néha boldogtalannak érezzük magunkat, céltalannak, azonban ha hosszú távon hálózza be életünket ez az érzés, akár eljuthatunk a kiégés fázisához is.
A kiégés (burnout) nem történik hirtelen, hanem folyamatosan, több szakaszban. Ez leolvasható a nyelvtani formáról is: a burnout a folyamat, a burned-out a helyrehozhatatlan végállapot lenne.
Herbert J. Freudenberger (1974) pszichoanalitikus írta le a kiégés jellegzetes tünetegyüttesét.
„A szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”- írja H. J. Freuderberg
Ditsa Kafry, a kaliforniai Berkeley Egyetem munkapszichológia professzora négyezer személlyel folytatott kiégés-vizsgálatokat. Az érintetteknél a kimerülés testi, szellemi és érzelmi területeken jelentkezett. Testi szinten krónikus fáradtság, gyengeség és kedvetlenség, betegségekre való hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása lépett föl. Érzelmi szempontból pedig, a kimerültség, levertség, gyámoltalanság, reménytelenség, és a kiúttalanság voltak a főbb tünetek. A szellemi kimerülés állapotára az jellemző, hogy az érintettekben negatív beállítódás alakul ki önmagukkal, a munkával és általában az élettel szemben.
A kiégésnek folyamata
A kiégést tíz lépcsős folyamatként írják le a kutatók, a stádiumok között azonban nincs éles határ. A szakaszok élethelyzettől és személyiségtől függően különböző intenzitással jelentkezhetnek.
- A legtöbb ember általában arra törekszik, hogy mindenki számára ideális legyen. Azonban előfordulhat, hogy az ideálok követéséből bizonyítási kényszer alakul ki
- Mikor létrejön a bizonyításkényszer, akkor a különböző feladatok egyre sürgetőbbé válnak számunkra. A teljesítmény állandó növekedéséből adódóan a fáradtság és az eredményesség csökkenése jön létre.
- A következő fázisban elfelejtjük elintézni személyes a dolgaikat, lassan eltűnik az életünkből az érzelem, a szerelem, eltűnik a humor, a vidámság. Hazavisszük a munkát, a hivatalos elfoglaltság lesz az egyetlen időtöltésünk.
- Érezzük, hogy jobban kellene vigyázni egészségünkre, mégse teszünk a gyógyulásért semmit. Sőt környezetünk előtt titkoljuk aggódásunkat. A testi kimerültség jeleire túlteljesítéssel reagálunk: a hétvégét átalusszuk, vagy végigsportoljuk, ezután még fáradtabbak leszünk.
- Felborul a természetes értékrendünk. Az ítélő- és érzékelő képesség is deformálódik. A régi, szoros kapcsolatokat feladjuk, elveszítjük baráti körünket, és az egyedüllétet választjuk.
- Minden megszűnik létezni, ami a teljesítménykényszeren kívül esik. Elvész a környező világgal való kapcsolatunk. Beszűkül a gondolatvilágunk, megszűnik a politikai, társadalmi események iránti érdeklődésünk.
- Nem hatnak ránk a környezeti befolyások, a másokkal való eszme- és érzelemcsere teljesen megszűnik. Visszahúzódunk saját világunkba, ahol az elmagányosodás vár ránk.
- Elvész a külső vélemény meghallgatása, minden kritikaként hat számunkra. A kapott szeretetre érzéketlenné válunk. Az önérzékelő képességünk eltűnik, és megszűnik a belső világgal való kapcsolatunk is
- Belső üresség járja át testünket, előfordulhat, hogy lelki betegségbe menekülünk, félelembe, pánikrohamokba, vagy klausztro fóbiába.
- Végül az élet értelmetlennek, reménytelennek, örömtelennek, tehernek tűnik számunkra. A fáradtság és kétségbeesés érzése állandósul.
Ha elértük a 10 fázist, csak egy dolog segíthet: a gyors szakorvosi beavatkozás.
Hozzászólás zárolva.