Miért félsz a haláltól?
„Ha úgy tekinted a halált, mint egy láthatatlan, barátságos útitársat az életed útján (…), akkor elkezdheted élni, ahelyett, hogy csak eltöltenéd” A halálfélelem kétarcú jelenség: egész életünk során rettegünk saját és egyúttal mások halálától is. Mi az, ami saját halálunkra gondolva rettegéssel tölt el?
Milyennek képzeled a halált? Szoktál ezen gondolkodni? Vagy túlságosan is sokat gondolsz rá?
A halál még mindig rettegéssel tölti el az emberek többségét, és a halálfélelem is egyetemes félelmünk. Mégis tagadjuk, és ehhez a tagadáshoz asszisztál a maga módján az orvostudomány is, hisz az élet meghosszabbítása már valósággá vált; és asszisztálunk hozzá mi magunk is, amikor idősödve is még fiatalnak akarunk látszódni.
A vágyak mezsgyéjét azonban mindig átlépi a halál. Bárhogy igyekszünk is.
A halálfélelem kétarcú jelenség: egész életünk során rettegünk saját és egyúttal mások halálától is.
Mi az, ami saját halálunkra gondolva rettegéssel tölt el?
Egyrészt megrémiszt az elmúlás gondolata, a megsemmisüléstől való félelem, és az ismeretlentől való szorongás. Be tudjuk-e fejezni tervezett céljainkat? Mi lesz az identitásunkkal?
És persze félünk magától a haldoklás folyamatától is. Mi fog velünk történni? Mennyire leszünk kiszolgáltatva? Lesz-e mellettünk valaki? Fájni fog-e?
De ugyanilyen rettegéssel tölt el, ha szeretteink halálára gondolunk, vagy éljük át. Hisz a veszteség mellett, a magamra maradtam érzése mellett a saját halálunkra is emlékeztet a haláluk.
Elisabeth Kübler Ross, thanatológus szerint a tudatalattink számára szinte felfoghatatlan, hogy az életünk természetes velejárója a halál. A Talmud is így fogalmaz:ahogy áldást mondunk a jóra, úgy a rosszra is áldást kell mondanunk, ugyanúgy, ahogy a hinduk gyásza egyúttal öröm is.
Mi mégis valami félelmes dolognak gondoljuk, egy külső drasztikus beavatkozásnak képzeljük el.
Azt, hogy ez másként legyen, s a végzetet mint az életút természetes lezáróját fogadjuk el, csak az könnyítheti meg, ha mi magunk is megtapasztaljuk a halál élményét: elkísérjük egy szerettünket, mellette vagyunk az utolsó óráiban, részt veszünk a rítusokban.
Sajnos, a modern kultúra minderre kevés lehetőséget ad, hisz a halál mindenkitől elszeparálva, gyakran kórházban, távol az otthontól zajlik. A haldokló mellett pedig nem sok időt tölt sem az orvos, sem hozzátartozói. Távol tart a félelem, a szembenézés.
Hozzászólás zárolva.