Sármos férfiakra, avagy mire bukunk mi nők?
Jó, ha Mr. Szívtipró jóvágású, ad magára, igényes, de a belső értékei azok, melyek szépnek láttatják kedvese számára. S ne feledkezzünk meg a szemekről. Ha valaki elégedett önmagával, elfogadja környezetét, büszke arra, amit elért, s vannak céljai, szereti az életet, akkor az a szemeinek ragyogásában fejeződik ki.
Korunk férfiideáljáról kellene most írnom. Ez igen nehéz, hiszen az ideál egy gyorsan változó fogalom, az évszázadok alatt számtalan arcát mutatta már meg. Ha belegondolunk, milyenek voltak az ókori görög vagy római férfiak, s milyenek a mai XY kromoszómások, akkor rádöbbenünk, hogy szinte lehetetlen feladatra vállalkozunk. Azért górcsó alá vesszük Mr. Szívtiprót.
"Lehet, hogy szép nem vagyok, de hódítani akarok" – milyen sok férfi tűzhetné zászlajára ezt a mondatot. Erre azért van szükség, mert mindenféle szerénykedés és nemi diszkrimináció nélkül elmondhatjuk, hogy több a szép nő, mint a szép férfi. Sőt, egyesek szerint a férfiakra nem is alkalmazható a szép kifejezés, helyette a helyes használandó. Ezzel ellentmondva úgy gondolom, hogy ma is teremnek szép férfiak. De mi is a férfiszépség titka? Szép az a férfi, kinek teste arányos, avagy sportos, elegáns, sima arcszőrzetű és …. Szerintem mindenkiben ott lakozik a szépség, csak elő kell varázsolnia magából.
A szépség értelmezésénél szükség van a tükörre is, azaz egy másik személyre, kinek szemében szépnek láthatjuk magunkat.
A tükörről a szép fiatal görög ifjú Nárcisz-Narkisszosz története jut eszembe. Ő a görög mitológia szerencsétlen ifja, akit Artemisz istennő olyan szerelemre gerjeszt, melyben vágyának szomja nem csillapítható: önmaga vízben tükröződő képét kell szeretnie. Tehát Narkisszosz önmagába lett szerelmes. Nem tudja elviselni ezt az állapotot, s végül tőrt döf szívébe. Halálának helyén nyíltak a nárciszok.
A nárcizmus egyszerre hordozza az eltúlzott öncsodálat és az egyidejű szerencsétlenség paradoxonát. A nárcizmus pszichológiai fogalma a XIX. század végén született, mára jelentése a beteges önimádókra vonatkozik, de helyet kapott a hétköznapi nyelvben is, mint az önimádat, az eltúlzott önértékelés szinonimája. A görög mitológiából visszatérve tanulságként elmondhatjuk, hogy nem az a szép, aki annak képzeli magát. Ha valaki tudja magáról, hogy szép, akkor gyakran az öntudata csapdájába esik, mely visszatetsző lesz a környezete szemében.
Hozzászólás zárolva.