Sokat tettek azért, hogy gyermekük szülessen!

Úgy tűnt, hogy minden rendben van, a vizsgálati eredményeim is erre utaltak. Aztán a hatodik hónapban hirtelen elvetéltem. Minden nagyon gyorsan történt, semmi sem utalt arra, hogy bármilyen baj van, hiszen két héttel előtte jártam kivizsgáláson, ahol mindent rendben találtak, nem fájt semmi, és még vérzés sem lépett fel. Mentővel kerültem kórházba, de már menthetetlen volt a terhességem.

Az orvosok azzal magyarázták a történteket, hogy kinyílhatott a méhszáj, de utána olvastam a szakirodalomban, és nem vagyok róla meggyőződve, hogy tényleg ez volt a vetélés fő oka. Különösen rossz volt számomra, hogy még azt se mondták meg, hogy élt-e a baba akkor, amikor megszületett. Gyorsan túl akartam tenni magam a történteken, ami igen nehezen ment, de mindenképp szerettünk volna minél hamarabb újra próbálkozni, ezért muszáj volt továbblépni. Így újra nekivágtunk a férjemmel a gyermekvállalási projectnek. A korom miatt egyáltalán nem aggódtam, ami inkább gondot okozott, hogy 1,5 év próbálkozás után sem jártunk sikerrel. Nem volt könnyű a következő időszak sem. A telefonos érdeklődésünk alapján kiderült, hogy a magánorvosoknál és az állami intézetekben egyaránt nagyon vontatottan mentek volna a dolgok, akár hetek, sőt hónapok is eltelhettek volna anélkül, hogy előrébb léptünk volna. Egy idő után úgy éreztem, hogy betelt a pohár, így azt javasoltam a férjemnek, hogy keressünk egy más megoldás.

Elsőként olyan meddőségi intézeteket kerestünk fel, ahol állami finanszírozást is igénybe vehettünk volna, de ott nagyon hosszú lett volna a várólista, nekünk pedig már elfogyott a türelmünk. Az interneten egy cikk kapcsán találkoztunk Dr. Vereczkey Attila meddőségi és endoszkópos specialista nevével, így kerültünk a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézetbe. A klinikán a kezeléseket nagyon alapos kivizsgálás előzte meg, amelyen nemcsak én, hanem a férjem is részt vett, és rövid időn belül már az összes eredmény a kezünkben volt. A lehetőségek ismertetése után a lombikbébi programot indítottuk el, a beültetés meg is történt június 1- jén (napra pontosan a vetélésem utáni 2. évben).
Hatalmas örömünkre azonnal sikerrel jártunk, és azóta is a terhességgel minden a legnagyobb rendben van. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy biztonságban érzem magam ennek a csapatnak a kezei között, mert úgy érzem, hogy odafigyelnek rám, ráadásul a szokásosnál gyakrabban nézik meg, hogy minden rendben van-e, hogy időben tudjanak segíteni, ha bármi probléma adódna. Én is igyekszem odafigyelni magamra, a beültetés előtti időszakban például kerültem az állati fehérjét, cukrot, lisztet, és főként lúgosító ételeket ettem, és elmentünk a férjemmel nyaralni, hogy kipihenten kezdjük meg a beavatkozásokat. Bár nem tartom magam vallásosnak, de a kikkói kolostorban én is megsimogattam a híres Szűz-Mária- dombormű kezét, hiszen a hiedelem szerint, aki közben valamit kíván, az valósággá válik.”