Dobj egy mosolyt!
A mosoly az egyetlen olyan kommunikációs eszköz, amely minden kulturális szakadékot áthidal. A gesztusok és a nyelv elválasztanak, a mosoly azonban közelebb hoz egymáshoz.
A fejlődésben fontos része volt a hangokkal való közlésnek és elég hamar megjelent az egyedek közötti kapcsolatokban. Erre utal az is, hogy a fejlettebb emlősöknél is megfigyelhető a nevetés. Sok természetfilmben láthattuk már, hogy a játszadozó csimpánzok, miközben megtréfálják egymást (mert humoruk is van, néhány embertársunkkal ellentétben) furcsa, recsegő, de ritmikus hangokat adnak ki. Nos ez az ő röhögésük.
Persze az emberi nevetésnek más a mechanizmusa. Mi szabályos időközönként egy rövid hangsort préselünk ki magunkból (hihihi), miközben a csimpánzok csupán a levegővételüket szaporítják meg nevetés közben. Ennek oka, hogy az ember gégéje és tüdeje eltérően működik a majmokétól. Az állatok légzése a mozgásukkal van teljes összhangban. Az embernek, ahogy két lábra emelkedett nem volt többé szüksége arra, hogy ilyen szorosan kapcsolódjon egymáshoz a két funkció. Így függetlenné vált a tüdő működése a mozgástól, a felegyenesedett ember pedig képessé vált komplexebb hangok, hangsorok kibocsátására.
Azt már sejtjük, hogy a mosoly a beszéd kialakulása előtt már fontos kommunikációs eszköze volt őseinknek. Kortársaink közül azonban egyre többen felejtik ezt el. Olvashattuk már, hogy hízlal vagy ráncossá tesz, de azt is, hogy gyógyít. Ezeket a feltevéseket ki-ki ítélje meg. Ami biztos, hogy endorfint és szerotonint szabadít fel a szervezetünkben, és ezek a természetes fájdalomcsillapítók mindig hatnak. Emellett az sem elhanyagolható hatás, hogy ha rámosolygunk valakire, annak szebbé tehetejük a napját.
Ha a csimpánzoknak megy, akkor mi is képesek vagyunk rá 🙂
Hozzászólás zárolva.