Facebook hozzászólás
241

Szülinapi félelem és rettegés

Most, hogy közeledik a 21., erős töprengésbe estem, hogy nem kéne-e elhagynom még Budapest közigazgatási határát is, kivédve az ünnepi megpróbáltatásokat, de azt hiszem, idén bátrabb leszek, mint tavaly…kellenek az új színfoltok (lásd: nyilvános hányás vagy a szemem láttára megsemmisített ajándékok) a szülinapi kálváriába.

Nem tudom, hogy ez normális-e, de én rettegek a saját szülinapomtól. Az is nyomaszt, ha ünnepelnek, az is, ha nem. A szülinapot azok közé az ünnepek közé sorolom, amikor az embernek kötelezően jól kell éreznie magát, hiszen a karácsony, a szilveszter és a sorhoz csatlakozó szülinap ürügyet szolgáltatnak a boldogsághoz.

Hajalmos vagyok azt feltételezni, hogy ezeken a napokon derül ki igazán, hogy az embert mennyire szeretik, de ez csapda! A mániákus ünneplőket leszámítva senkinek sem megy könnyen, hogy egy véletlen szülte napon extrán szeresse a másikat. Ha valaki mégis belesétál ebbe a kelepcébe, akkor kevés strigulát húzhat az „emberek, akiknek fontos vagyok” lapra.

Én tehát igyekszem a „nagy napot” ugyanolyan napként felfogni, mint a többit, annyi különbséggel, hogy ilyenkor próbálom kivonni magam a mókuskerék diktálta feladatok alól. Egy nap semmittevés. Mivel nem fektetetek különösebb energiát semmibe, nem is csalódhatok – gondoltam sokáig, de az elmúlt évek tapasztalata erre bőségesen rácáfolt.

Kezdjük a 18. szülinapomnál. Az Anyám meglepi bulit szervezett nekem, amire hivatalos volt öt-hat legjobb barátom plusz ő és az Apám. Torta, 18 gyertya, pogi, süti, és hat feszengő, kínjában csücsörítő fej az asztal körül. Senki sem értette a nemes projektet – velem az élen. A zsúr igazi katasztrófa volt. Az egyik barátom uszkve 5 gramm füvet evett meg véletlenül (ő azt hitte, hogy csak kettőt) a babazsúr előtt, úgyhogy alig bírt kimenni WC-re, és az Anyám generálta „Na és mi a helyzet az iskolában?” kérdez-felelekben is látványosan rosszul vette a kanyarokat. A többiekkel eközben kínosan kussolva szürcsölgettük a márkás pezsgőt a féltve őrzött kristálypohár készlet legszebb darabjaiból.

Egyszer minden rossznak vége szakad, így a zsúr is lassan véget ért – vagy inkább befellegzett neki. Kis csomagban én is kaptam az ominózus süteményből, így miután egy másik kedves barátommal hosszú órákat bolyongtunk a téli Budapest vérfagyasztóan hideg utcáin, és ki tudja miért, de megpróbáltunk belopakodni egy luxushotelbe (Iuventus ventus), az este nem tartogatott már semmi mást, mint hogy a cimbora teátrálisan hányjon az éjszakai busz megállójában, miközben a BKV jármű utasainak tekintete mindezt végigkövette.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének…

Olívaolajjal a női egészségért

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne…
1 / 3 465

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!