Egy szomorú asszony szép története

 Hetedik gyermekként született meg a kis Esztike, édesanyjával és testvérkéivel tanyán életek az ötvenes években. Az édesanyja szikár nő volt, jó nagy szájjal vértezte fel magát, hiszen meg kellett védenie a kis családját, s neki kellett gondoskodnia is róluk. Hiszen a gyermekeknek csak az édesanyjuk volt közös. A mama disznót is vágott a gyerekekkel, férfiakat megcsúfító módon pörkölte meg a nagy állatot a szalmán. Az állatok biztosították a család megélhetését.

A kis Eszterke korán kivette részét az otthoni munkából. Ő vigyázott a kislibákra, később a tehenek legeltetését is rábízták. Iskola előtt és után az volt a feladata, hogy a kérődzőket jól lakassa az árokparton, s persze az öccsére is vigyáznia kellett, akivel nagyon nehéz volt, hiszen a kis csecsszopó szeretett árulkodni. Eszterke azért szerette a pásztorkodást, mert mellette olvashatott. Igen jó tanuló volt, nagyon szeretett iskolába járni. Igaz, messze volt a tanyától a falusi iskola, egy télen majdnem meg is fagyott a nagy hóban, de a lelkessége erőt adott lábainak a hosszú úthoz.

Esténként a petróleumlámpa fényénél kellett befejezni a tanulnivalót. Így teltek a kis Eszterke fiatal gyermekévei. Nehéz volt az élete, hiszen anyukája számára nem volt kedves gyermek, hiszen miatta nem vette el őt a gazdaember. Eszterke jól tanult, jól viselkedett, s talán egy szebb életben reménykedett.

Az általános iskolát nem fejezhette be, mert el kellett menni neki dolgozni. A helyi termelőszövetkezetben dolgozott, fiatal lány létére lepipálta az idősebb munkásokat. Büszke volt, nagyszájú, és rendkívül szép.

Hamar meg is esett egy fiatalember szeme rajta, de oly félénk volt, hogy nem merte megszólítani, randevúra hívni, avagy udvarolni neki. A fiatal traktoros csak ült a küszöbön, s hagyta, hogy más elvigye a fiatal nővé cseperedett Esztert. A lány, kinek gyermekévei súlyos nyomott hagytak az életében örömmel ment feleségül a férfihoz, aki megkérte a kezét. Végre boldognak érezte magát, hiszen a férfi figyelt rá, s szerette őt. Pár év múlva megszületette első gyermekük, egy kislány. A fiatal anyatigris óvta, védte, kényeztette a kisdedet. Szeretett volna nagyon jó anyja lenni. Sajnos az ifjú pár életét nehezített a férj családja, akikkel egy fedél alatt éltek. Az anyósnak még az sem volt mindegy hogy áll a csipke az asztalon. De Eszter szerette őket, mert befogadták őt, s immár a családtagjai voltak. Édesanyja nehezen emésztette meg lánya férjhez menetelét, még a kórházban sem látogatta meg lányát, s kis unokáját. Helyette azt üzente, hogy inkább a koporsóban látná, mint a szülőágyon.