A két magzat

– Te hiszel a születés utáni életben?
– Hát persze – mondja a kis „hívő”. – Az itteni életünk arra va1ó, hogy
felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra,
ami ott kint vár bennünket!
– Hülyeség! – mondja a „szkeptikus”. – Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a
kinti, külső élet?
– Pillanatnyilag még nem tudom – mondja a kis „hívő” -, de biztos
sokkal
világosabb, mint itt bent! Lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a
lábunkkal fogunk menni!
– Nonszensz, lehetetlen! – mondja a „szkeptikus”. – Megyünk a
lábunkkal és eszünk a szánkkal!? Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet,
hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a
táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már
így is túl rövid!
– Hát persze hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog
kinézni – mondja a kis „hívő”.
– Soha sem fog működni! – véli a kis „szkeptikus”. – Még soha senki nem
tért vissza a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet
nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
– Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet –
mondja a kis „hívő” -, de azt tudom, hogy találkozni fogunk az
édesanyánkkal, és Ő nagyon vigyáz majd ránk!
– Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? – kérdezi a kis „szkeptikus”.
Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem
is létezhetnénk! – válaszolja a kis „hívő”.
– Mire a kis „szkeptikus”:
– Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis „hívő” elgondolkozik egy pillanatra.
– Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel,
vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! – Majd halkan
hozzáteszi:
– Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után
kezdődik!