Miért a franciák vannak a toplista élén?

Akár szakmai társaságban, borászokkal, gasztronómusokkal, akár baráti társaságban merülünk bele a borok elemzésébe, előbb-utóbb szóba kerülnek a francia borok, s mindenki áhítattal emlegeti Bordeaux, Burgundia, vagy éppen a Rhone-völgye nemes nedűit. S ezzel nem csupán mi vagyunk így. A világ bármely országában, a borkedvelők körében ugyanilyen nimbusza van a francia boroknak. A magyarázat tulajdonképpen egyszerű is, meg bonyolult is.

Hazai körökben gyakran és sokan hangoztatják: Franciaországban nem maradt ki az az 50 év, ami nálunk a II. világháború és a rendszerváltás között a nagyüzemi, mennyiségi szempontokat előtérbe helyező borászatot, a szőlőültetvények „megrontását” hozta. Ez tény, azonban a franciáknál több évszázadra, s sok-sok generációra vezethető vissza nem csupán a szőlőtermesztési és borkészítési technológia tökélyre vitele, hanem a borfogyasztási kultúra is.

Azt hiszem, s tapasztaltam is, hogy igazából ez a titok egyik legfőbb nyitja. Amit az orvostudomány az utóbbi évtizedekben kutatásokkal, kísérletekkel igazol, azt a franciák generációk óta tudják, és alkalmazzák. Nevezetesen a bor, ezen belül is elsősorban a vörösbor jótékony hatását az emberi szervezetre. Emésztésserkentő, antioxidáns és antiszeptikus hatású, létfontosságú ásványi anyagokat és elemeket tartalmaz. Az élvezeti értékről már nem is beszélve!

Éppen 40 éve, még diákként jártam először Franciaországban, s laktam 6 hétig egy 3 gyermekes családnál. Máig emlékszem, mennyire meglepődtem, hogy ebédnél, vacsoránál teljesen természetes módon bor került az asztalra, melyből még a gyermekek is kaptak egy-egy kis pohárkával. (Ámbár gyerekkoromban, vashiányomra nekem is rendelt a doktor néni néhány hétre 1-1 pohárka vörös bort!) A családfőnek az is teljesen természetes volt, hogy gondosan mérlegelte, melyik bort bontsa ki, s el is magyarázta, miért éppen azt választotta. A gyermekek pedig valódi érdeklődéssel hallgatták, s ízlelték meg a bort. A bor természetesen a saját pincéből, azaz tárolóból került elő. Elámultam, amikor egyszer lementem a modern társasház alagsorába. Minden lakónak megvolt a saját kis „trezorja”, gondosan kialakítva. A ház már így épült. Nem utólag hozták létre.