A spanyol fiesztától hangos Európa! Viva Espana!

Vagy azért, mert szereti a focit, vagy azért, mert amúgy sem nézhetett tegnap másik csatornát, vagy azért, hogy ma mégsem akart „hót bután” a férfikollégák között toporogni, amikor a döntő nagy eseménye kerül szóba.

Először magam is szín szerint akartam szurkolni. De miután a piros, és a fehér is kedvencem, a méret különbség lett a mérvadó. (Bár a német kapus almazöld-fekete kreációja majdnem eldöntötte a dilemmámat.)

De bevallom, a kicsi és mokány tüzes spanyolok, már a himnusz alatt is jobban tetszettek. A nagyobb darab, égimeszelő németek mellett úgy néztek ki, mint Dávid Góliát ellen…(Titokban abban reménykedtem, a küzdelmük eredménye is hasonló lesz.)

Ha a fociimádó férfiak most azt gondolják, hogy a női szív anyaian mindig a kicsik mellé áll, és a jobb képű fiúcsapatnak szurkol, – nagyon tévednek.

Észrevesszük mi a technikai tudást is!

Elkápráztattak tegnap bennünket is a játékos cselek, az oda-vissza szakadatlan futókörök, a mérhetetlen lelkesedés, és a fiúk kemény játéka.

És a döntőre már néhányunknak a szabályok és fura kifejezések is megvilágosodtak: les, kezezés, kötény, szöglet, bedobás,- kinek, mikor milyen lap jár…

A meccs közben fogadtunk is…többször is: Ki fogja a következő gólt rúgni, ki nyeri a döntőt, hány sárgát osztogat a bíró, – természetesen sörben, borban,-  barátnők közt!

Izgalmas volt. Bár az én hatodik érzékem már megsúgta a győztest!

Spanyol énekes indított(Enrique Inglesias), spanyol királyi pár jelenléte, Placido Domingo szurkolásával beerősítve…no és kié volt az első gól?

Szerintem nyilvánvaló volt, hogy ezt a csatát vitathatatlanul a lelkes spanyolok „dávidoknak” kell megnyerniük… A „góliátokat”  kőkeményen leparittyázták…

Fergetegesen izgalmas játékukkal be is bizonyították, hogy méltók az EB kupára!

Most még jobban szeretem a focit! A spanyol bikák miatt!