Akárhogy számolom, nekem eggyel több gyerekem van!

"Hogy érted ezt?" – kérdem én, bár a gyanú már befészkelte magát az agyamba.

"Hát a férjem a harmadik! Néha olyan, mint egy 7 éves, néha pedig mint egy nagyra nőtt kamasz!

Mikor munkába megy, pillanatok alatt kikapkodja a ruhát a szekrényből. De ha megyünk valahová, akár csak sétálni a gyerekekkel, megáll a szekrény előtt és toporog: Elővesz, majd visszatesz 3-4 pólót. Tépelődik, hogy farmert vegyen-e, vagy kord gatyát – s közben minduntalan kérdezgeti: Ez jó lesz? Ez megy ehhez? – pont, mint a 7 éves lányom!

Alapjában véve nem válogatós, mindent megeszik, de néha rájön valami dili, és elkezd fanyalogni arra, amit kitettem az asztalra, vacsorára: Nincs más? Jól néz ki, de ehhez most nincs gusztusom! És fél óráig nyitogatja a hűtő ajtaját: kivesz valamit, megszagolja, visszateszi. Majd elővesz valami mást! És arra is fintorog…végül ímmel-ámmal eszik valamit – pont, mint egy tizenéves kamasz!

Ha elutazunk a hétvégére millió dolgot kell összepakolni magunknak is, na meg a 7 éves és a 3 hónapos gyereknek. Általában szívesen segít, és összerakja, amit ő akar hozni. De időnként pont ugyanazt csinálja, mint az öltözéses jelenetnél. Ráadásul ezt párhuzamban teszi a lányommal, aki agyon gyötör azzal, hogy milyen játékokat hozzon magával.

És ha néha fáj valamije, a feje, vagy náthás egy kicsit – akár a 3 hónapos mellé fektethetném a kiságyba! Nyűgős, elhagyja magát, percenként ugráltatna, hogy főzzek teát, adjak gyógyszert, hozzak egy takarót, oltsam le a lámpát, stb."

Bármilyen vásárlást rá lehet bízni, kivéve, hogy magának vásároljon, akár egy pár zoknit is.

Ha zuhanyozás közben észrevesz egy pöttyöt valahol a testén, képes kétségbe esni, és úgy kell megnyugtatni, mint egy gyereket: ugyan semmiség, csak lehorzsoltad magad, vagy egy kezdődő pattanás!

Jó, jó – szakítom meg a szófolyamot – ismerem, az enyém is ilyen. Engem is bosszant néha.