Ez az igazi magyar tragédia! Ünnepeljük meg…

Nos, ha ez utóbbiak jellemzőek Önre, akkor talán a többség közé tartozik, akinek már nem sokat jelent az 1848-49-es forradalom a maga hőseivel, halottaival, eredményeivel. Pedig jelenthetne sokal többet is, akár kerülhetne olyan közel hozzánk, mint 1956, amely még mindig megmozgatja az embereket, pedig a mai generáció nagy része azt sem élte át.

Lehet, hogy érdemes lenne újra a kezünkbe venni az oly sokszor leintett – "túl könnyű, túl elcsépelt, túl egyszerű" – Petőfit, és belelapozni a verseibe? Talán fel kellene tenni a kérdést gyerekinknek, tanítványainknak, hogy vajon mi rejtőzik a "Talpra magyar, hí a haza" mögött. Ahelyett, hogy dátumra pontosan betanítanánk nekik, hogy ki mikor, hol mondott beszédet, hánykor indultak el kiszabadítani Táncsicsot, lehet, hogy a gyerekekkel ás felnőttekkel inkább azt kellene megértetni, mi ellen harcoltak akkor. Mert talán pont ez a kérdés az, amely felett leginkább elsiklanak a történelem- és magyartanárok…

Kicsit próbáljunk ráhangolódni az ünnepre, tényleg legyen ünnep az ünnep. Csendesen, emlékezve. És hogy legyen mire emlékezni, egy kis segítséget nyújtunk ma Önöknek. Néhány, talán Önök számára már elfelejtett vers…

1848

Ezernyolcszáznegyvennyolc! az égen
Egy új csillag, vérpiros sugára
Életszínt vet a betegségében
Meghalványult szabadság arcára.

Szent szabadság, újabb megváltója
A másodszor sűlyedt embereknek,
Drága élted miljom s miljom ója,
Ne félj, téged nem feszítenek meg.

Elbuvék a békesség galambja,
Fészke mélyén turbékolni sem mer;
Háborúnak ölyve csattogtatja
Szárnyait a légben vad örömmel.

Hah, ti gyávák, ti máris remegtek?
Ez csak kezdet, ez csak gyermekjáték…
Hátha mindazok beteljesednek,
Amiket én álmaimban láték!

Eljön, eljön az itélet napja,
A nagy isten véritéletet tart,
S míg jutalmát jó, rosz meg nem kapja,
Már nyugonni sem fog addig a kard!

Petőfi Sándor

Pest, 1848. február