Ő Magyarország legjobb és legszeretőbb tanára – több száz diáknak!
Szinte biztos vagyok benne, hogy kevés diák számolhat be olyan jó tanár-diák viszonyról, mint amilyenről az ő nebulói. Szereti őket, segíti az életüket, pedig nincs könnyű dolga. Az óráit nemcsak azért szeretik a gyerekek, mert jókat énekelnek, és olyan dolgokat tanulnak meg, amiket később biztos nem, hanem azért is, mert ha bárkinek bármilyen problémája van, ő egy pillantásukból észreveszi.
Olyan szociális érzéke van, amilyennel kevesen rendelkeznek, hiszen dolgozott már állami gondozottakkal, most pedig rendkívül rossz anyagi helyzetű gyerekekkel foglalkozik. A diákok többségének a családja nem támogatja a tanulmányaikat, a nebulók rossz példákat, mintát látnak maguk előtt, így nagyon nehéz rávenni őket szimplán arra is, hogy bemenjenek az iskolába, nem hogy arra, tanuljanak is.
De neki minderre sikerül rávezetnie a gyerekeket, sőt még arra is, hogy alkossanak valamit együtt. Soha nem láttam még olyan csillogó szemeket, mint májusban, amikor negyvenen olyan műsort adtak elő a város diákjai és tanárai előtt, hogy vastapsot kaptak. Kétségtelenül ők voltak az est sztárjai. És nekik, akiknek még semmilyen sikerélményük nem volt, ez óriási ajándéknak számított.
Persze mindemögött óriási munka állt: a tanárnő minden nulladik óra elején a kapuban várta őket, telefonált nekik, ha nem mentek iskolába, és biztatta őket, folyamatosan. Be akarta bizonyítani nekik, hogy ők is sokat érnek, és az általános iskola után nem feltétlenül kell az utcán, munka nélkül kikötniük.
A munka jól haladt, de ekkor olyan problémával kellett szembe néznie, amitől a tanárnőnek a könny is kicsordult a szeméből. A kórus tagjai szemlesütve mondták el, hogy nincs mit felvenniük az ünnepségre. Csak néhány nap kellett, és csak úgy özönlöttek be a fehér ingecskék és sötét szoknyák, nadrágok. A tanárnő a takarítónőkkel együtt mindenkitől kölcsönkért, mosott, vasalt, sőt még arra is rá tudta venni egy szabászatot tanuló iskola diákjait, hogy ingyen varrjanak nekik apró nyakkendőket.
A végzősöknek középiskolai kollégiumi helyet szerzett, felforgatott mindent, hogy valamilyen ösztöndíjban részesüljenek a tehetségesek és szorgalmasok. Engem mindez meggyőzött, szívem mélyén éreztem, hogy minden pedagógusnak ilyennek kellene lennie. Persze tudom, hogy nem könnyű, sok-sok munka, álmatlan éjszaka, sőt könny van mögötte. De ő élvezi.
Hozzászólás zárolva.