„A férjem 25 évvel idősebb nálam, de boldogok vagyunk!”
Ez a történet nem egyedülálló, mégis mindenki meglepődik, amikor elmesélem, hogy milyen korkülönbség is van a szüleim között: 25 év. Nem kevés idő. Néha még mindig beleborzongok, ha végiggondolom azt, hogy amikor édesapám már túl volt az első fiatalság örömein, bolondságain, édesanyám még csak akkor született meg.
És nem kevésbé furcsa az, hogy az édesapám első házasságából született fia pontosan annyi idős, mint az édesanyám. Vagy fordítsuk meg: a nagymamám pár évvel fiatalabb a vejénél. Szóval érdekes az összkép.
Mindezek ellenére egészen jól működik a családi szervezet, talán azért, mert a 72 éves férj hozzáfiatalodott a 47 éves feleségéhez. Soha nem éltem át egyetlen egy olyan pillanatot sem, amikor lányaként kezelte volna az idősebb jogán. Erről szó sem volt.
De olyan sem volt egyszer sem, hogy kor ide, kor oda, ápolni kellett volna az édesapámat. Nem, mert hihetetlen módon, de fittebb és aktívabb, mint bármelyik ötvenes férfitársa, olyan energiája van, amit egy húszéves is megirigyelhetne. Nyugdíjba ment? Sebaj, hiszen továbbra is ott volt neki a vállalkozása.
Persze nem ment minden mindig ilyen simán. Annak idején nem mindenki tartotta jónak, hogy egy huszonéves lány összeköti az életét egy olyan férfival, aki már túl van élete derekán. Legfőképpen a nagymama nem, aki úgy gondolta, biztos nem lesz jó vége a frigynek. A véleménye egy-két évig nem is változott, de addigra a házaspár bebizonyította, képesek együtt élni, boldogan. De talán az, ami a nagyit végképp levette a lábáról, az a közös gyermekük volt.
Azóta minden rendben. Természetesen konfliktusok itt is vannak, mint bármilyen más házasságban, és valóban, néha máshogy látják a világot. De ezt már megtanulták kezelni. És biztosak abban, hogy a kor nem lehet akadálya a szerelemnek. Az ő példájuk bizonyítja ezt a legjobban…
Hogy miben különböznek talán a többi pártól? Abban, hogy az ő közös versük nem az Óda vagy Shakespeare egyik szonettje, hanem egy Ady-vers:
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
Hozzászólás zárolva.