Szőke akarok lenni!
A szőke nőt nem lehet nem észrevenni. Ez egyrészről fájdalmasan irigylésre méltó, nekünk barnáknak, másrészt némi sajnálat is vegyül azért irigy pillantásunkba…A szőke nő, az ugye mégis csak szőke nő- nyugtatjuk meg lelkünket.
Gyanítom, ostoba sztereotípiák sokaságában nem szűkölködünk: buta, elesett, kiszolgáltatott, könnyen kapható. Olyan határozott kép él némelyikünk fejében, mintha a szőke női populáció jelentős többségének jó ismerője lennénk. Másrészt, valahogy a szőkeség a gyenge nőiesség, a rácsodálkozás és a királylányság szimbóluma is.
Én például ennek jegyében indítottam el a "Szőke nő"-projectet két hónappal ezelőtt. Mivel nap mint nap megkaptam az öntudatos barna-jelzőt, aki mindig tudja, mit akar, aki minden pillanatban kezében tartja az irányítást, és még és a férjénél is jobban tudja, mi kell a férfinak; elhatároztam, hogy gondolatban "kiszőkülök" egy kicsit.
Ennek szellemében néha merek ráhagyatkozni a másikra, az is előfordul, hogy kiengedem a gyeplőt a kezemből, és kezdem megszeretni a macskát is, aki legbelül bennem rejtezik- legfeljebb kordában volt idáig tartva. Közben álmélkodva hallgatom Dorkát, a lányomat.
"Anyucika, én vagyok, apu hercegnője" – úgy látszik, ő már kétévesen elvégezte a tanfolyamot, magától.
Ja, és ő is barna.
K.V.
Hozzászólás zárolva.