A feleséged leszek, ha gazdag vagy
Egy házasságról szóló, használati utasításnak szánt „örökérvényű” kiadványban olvastam anno, hogy a házasság tulajdonképpen egy érdekszövetség, és mint olyan gazdasági érdekből is létrejöhet.
Vagyis, ha az ifjú ara öregecske, ám gazdag vőlegényét attól tartja ellenállhatatlanul vonzónak, hogy dagad a pénztárcája, és az idős úrnak ez történetesen megfelel, akkor ez teljesen rendben van. Sőt, a könyvecske szerint, az ilyen alapon létrejött szövetség tartósabb, mint a múló érzelmekre építkező.
Minden szülő szeretné jól férjhez adni a lányát – és amikor erről beszélnek, elég kicsi a valószínűsége, hogy egy mély érzésű ifjú költő vagy mondjuk egy romantikus kazánfűtő lebeg a lelki szemeik előtt. A mai felfogás szerint az megy jól férjhez, aki magas életszínvonalon, jó anyagi körülmények közt élhet, biztos háttérrel nevelheti gyermekeit, akinek könnyű életet biztosít a férje.
Világunkban az anyagiasság immár nem elítélendő – sőt, olyan tulajdonságokkal ruházzák fel a vonzó küllemű számító nőszemélyeket, mint céltudatosság, reális gondolkodás, leleményesség és így tovább. Ez a fajta nő az egyenlő jogokon és felelősségen alapuló házasság rabigájában senyvedő nőtársai szemében életművész, követendő példa.(Gondoljunk csak a Született feleségek gyönyörű Gabrielle-jének jellemábrázolására.)
A szingli életmód elharapódzása alátámasztja azt a nézetet, miszerint egy rossz házasságnál jobb az egyedüllét. És ugye rossz házasság az, ahol együtt kell húzni az igát, kompromisszumokat hozni és ami a legrosszabb, a nő saját karrierje mellett – személyzet híján – még a férjét is el kell, hogy lássa.
Én még a régi, romantikus iskola híveként próbálom védeni a mundér becsületét.És amikor, gyenge érvként, holmi szerelemmel hozakodom elő, már előre hallom a választ: a szerelem pikk-pakk elmúlik -"ha anyagi gondok vannak, hamarabb, mint hinnéd" – és az elkövetkezendő évtizedek szürke hétköznapjait a sok pénz legalább elviselhetővé teszi.
De hadd próbálkozzak még egy végső érvvel: azoknak, akik így gondolkodnak nem jut az eszébe, hogy a boldogság – melyre mindannyian áhítozunk – nem egyenesen arányos a jövedelemmel. A depresszió, az öngyilkosságba való menekvés a gazdagok körében semmivel sem ritkább, mint a létminimum határán mozgók közt.
Hozzászólás zárolva.