Az Igazsághoz

                              Nem fedi már szemed a kendő,

Igazság, gyermekarcú lány –

jöjj hát szembe velünk az úton,

hadd forduljunk csípőd után;

csodáljuk karcsú lábadat, mely

érintetlen öled ígéri

– bíztasson ámuló szemed -,

szorítsa össze torkunk büszke melled

s alázzon meg tekinteted:

magáénak akarjon minden férfi,

 ne vágyjon mással élni,

csak veled – –

hálj velünk, ártatlan Igazság,

szüless meg végre, Szerelem,

sajogj fel bennünk s bukj ki szánkon

előszobákban, értekezleten;

téged keressünk könyveinkben,

asszonyunkban téged öleljünk –

a megszokással és a félelemmel

egy nevet többé ne viseljünk.