Pénzt vagy barátot?

Kedves Életforma.hu és Olvasói!

A minap meglehetősen megrázó dolog történt velem és a férjemmel.

A szomszédunkban lakik egy harminc év körüli pár, akikkel már évek óta baráti viszonyban vagyunk. A fiúk, mármint a férjem és G., hétvégente együtt szoktak kártyázni, mi lányok pedig időnként átjárunk egymáshoz pletykálni.

G. nem rég új munkát kapott. A számtalan öt perces, lehadart mini-monológból nem derült ugyan ki, hogy pontosan mi félét, az azonban igen, hogy jó pénzeket szakít vele. Ennek mi a férjemmel természetesen örültünk, hiszen egy relatíve fiatal párról van szó, akiknek jól jön a pénz így gyerekvállalás előtt. A probléma igazából azzal van, ahogy G. új munkájáról nyilatkozik.

Az ügy már az első beszélgetések során is furcsa volt. A férfi ugyanis már-már zavarba ejtően sokszor mondta el, hogy mennyire jól keres az új munkahelyén. Elég jó barátok vagyunk ahhoz, hogy őszintén beszélgessünk pénzkérdésekről, de ezt már egy kicsit túlzásnak éreztük a férjemmel. Mindenesetre nem szóltunk egy rossz szót sem, gondoltuk lecseng majd ez a nagy büszkeség, és utána ugyanolyan normálisan tudunk majd beszélgetni, mint régebben.

Sajnos nem így történt. G.-nek egyre több olyan megnyilvánulása lett, melyek kifejezetten irritálók voltak. Például ha valamire szüksége volt, nem kért, hanem rendelt. Kvázi parancsolt. „Old meg!” – mondta, amikor a férjemnek valami közbe jött a szokásos, hétvégi kártya parti előtt. Aztán elkezdte lefitymálni a férjem munkáját. Megkérdezte, hogy nem akar-e pályát váltani, mivel a mostani munkahelyén „sz..ért-h…ért gürizik egész nap”. (Megjegyzem, nincsenek különösebb anyagi gondjaink – mindenünk megvan, amire szükségünk van.)

Az egyre nagyobb feszültség végül tegnap este egy ordibálós telefonbeszélgetés során sült ki. G. megint minősíthetetlen hangnemben (lekezelően, nagyképűen) beszélt a párommal, mire Á.  – sajnos türelmét elveszítve, szintén üvöltve – közölte vele, hogy az elmúlt hetekben teljesen kifordult magából, és egy beképzelt, elviselhetetlen tetű lett.