„Miért hagytuk, hogy így legyen?”
Beszűkült a világ és tombol az égi erő, hogy felrázzon bennünket, de mintha még mindig nem tanultunk volna semmiből. Záporoznak ránk a kételyek, kétségek… és a biztonság érzését villanásként éljük meg.
Menekülnénk az otthon melegébe, a családba, amit szétszedett korunk vibráló reklám, pénz-manipulált törvénye. Itt állunk rövidlátón, hírektől telefröcskölve, és nincs út ahova el lehetne menekülni, úgy tűnik nincs is választás.
Nem is láthatunk, mert front van folyton. Hol éget a nap és megfulladsz a trópusi levegőtől, hol a szürke és fenyegető felhők dermesztenek le csontig. A vihar sem csillapít már, hiszen nincs megkönnyebbülés.
Nem akarsz érezni, hiszen tudni sem tudsz.
Kérnéd Istent, ha ez így működne, hogy legalább az Anyádat kímélje meg öregségére, hogy ne most kerüljön a közelébe, és ne az orvosok által. Kérnéd a sorsot, hogy a gyerekeid szívét ne törje meg ez, a ki tudja meddig tartó időszak, de nem kérni kellene, nyafogni sem csöndesen, de hangosan sem jó csapkodni a semmit.
Mi történt velünk? Mikor történt ez velünk? A válaszra nincs sok időnk, de talán elég lenne, ha egymásra néznénk, ha újból megtanulnánk az utcára lemenni, bátran sétálni, az idegenekre is bizalommal nézni és mosolyogni.
Ha ki mernénk szállni az autókból, és lelassulnánk.
Nem nagy áldozat, nem kellene hősnek lenni, egy fillérbe sem kerülne, de ezzel a váltással leállhatna ez az eszméletlen negatív pörgés, ezt a túl nagy rezgés.
Arról az egyéb hatásairól nem beszélve, hogy esélyed, esélyünk lenne az emberhez méltó életre.
Csak képzeljék el, tengerpart nélkül is, esténként sétálnak az emberek és kellemes zsibongásban zajlik az est, és senkit nem érdekel, hogy éppen, hogy, mit ,melyik politikus, hogy mit nem. Ki tudja, még valós kommunikáció is létrejöhet, nemcsak a filmekben.
Napközben pedig valós közlekedés lenne, a BKV nem lenne már a leszakadtak vámszedője.
Talán ez is tőlünk rendeződne.
Ehhez vajon mi kellene? Utópia!?
Hozzászólás zárolva.