Életforma.hu

Egyéb

4 tévhit a lombik programról, amit ideje tisztázni

A lombikbébi-program, vagyis az in vitro fertilizáció (IVF) az egyik leggyakrabban alkalmazott és legeredményesebb módszer a meddőséggel küzdők számára. Annak ellenére, hogy évről évre gyermekek ezrei kapnak esélyt az életre az eljárásnak köszönhetően, mégis számos tévhit és félreértés kering a mai napig a lombik program kapcsán. Egy meddőségi kezelés során éppen elég valós dolog miatt aggódhatunk, a téves információkat tehát jobb előre tisztázni: ismerjük meg ezeket, és a mögöttük rejlő igazságot!

1. A lombik program természetellenes, és veszélyes a babára

Valamilyen okból még ma is sokan úgy gondolják, hogy a lombik program során egy „mesterséges” babát hoznak létre, aki különbözik egy természetesen fogant gyermektől. Az IVF eljárás során valóban laboratóriumi körülmények között történik a megtermékenyítés, ez azonban a terhességre, annak kihordására és a születendő gyermekre semmilyen hatással nincs: a várandósság ugyanúgy zajlik, mint bármely más esetben.

A fogantatáshoz egy petesejtre és néhány, azt megtermékenyítő hímivarsejtre van szükség. Ez a két ivarsejt általában a nő testében, a lombik program során azonban azon kívül találkozik egymással, ez tehát az egyetlen különbség a két eset között. Kétségtelen, hogy az esetek nagy részében az anyának hormonkezelésen is át kell esnie, ennek célja azonban a petesejtek érlelése: a terhességre ez semmilyen módon nem hat ki.

A sikeres eljárás keretében született gyermekek vizsgálata által ma már azt is biztosan tudhatjuk, hogy az így fogant csecsemők éppen olyan egészségesek és éppen olyan ütemben fejlődnek, mint a természetesen fogant társaik, ez a félelem tehát senkit ne tartson vissza a programban való részvételtől.

2. A kezelés soha nem sikerül elsőre/a kezelés mindig sikerrel jár

A végletekben való gondolkodás a legtöbb esetben téves: így van ez az IVF kezelésekkel kapcsolatban is. Sajnos nem mondhatjuk azt, hogy az eljárás minden egyes alkalommal sikerrel jár, a statisztika azonban igen kedvező: általánosságban elmondható, hogy petesejt-leszívásonként a terhesség aránya több mint 30 százalékos. Az eljárás sikere számos tényezőn múlhat, melyek közül talán a legfontosabb az anya életkora. 35 éves kor alatt a siker esélye körülbelül 50 százalékos, idősebb hölgyek esetében azonban ez az arány folyamatosan csökken: 42 éves kor felett már csupán 5 százalékos a sikermutató.

Ezen kívül számos olyan körülmény léphet fel, ami befolyásolja a beültetés sikerét: elképzelhető, hogy a petesejt vagy a spermium kapcsán valamilyen rendellenesség mutatkozik, hogy az egészségesnek ítélt embrió valamilyen észrevehetetlen hiba miatt nem tud beágyazódni, de a dohányzás, az alkoholfogyasztás, a túlsúly és a tápanyagokban szegény étkezés is befolyásolhatja a beültetés sikerességét.

3. A kezelés mindig ikerterhességhez vezet

Kétségtelen, hogy a lombik kezelés során az ikerterhesség esélye nagyobb, mint a természetes úton történő fogantatás során: ennek oka az, hogy ilyenkor egyszerre több – de legfeljebb négy – embriót ültetnek vissza, hiszen ezáltal nő a terhesség esélye. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy annyi baba születik, ahány embriót beültettek: annak esélye, hogy két gyermek születik, körülbelül 9 százalékos, a hármas ikerterhesség esélye pedig mindössze 1 százalék.

4. A hormonkezelés rendkívül veszélyes

Szögezzük le, hogy minden egyes orvosi beavatkozás együtt jár bizonyos kockázatokkal, nincs ez másként a hormonkezelésekkel sem. Fontos tudni azonban, hogy a gyógyszerek által előidézett állapotok, változások legtöbbször átmenetiek, ráadásul egyáltalán nem érintenek minden résztvevőt. Előfordulhatnak hangulatingadozások, hőhullámok vagy enyre rosszullétek és olykor nagyobb mértékű súlygyarapodás is; ezek kétségtelenül kellemetlen mellékhatások, de egy évek óta babára váró nő számára az esetek nagy részében megéri ez az apró kockázat.

Az orvosunknak higgyünk

Egy meddőségi kezelés az abban résztvevő pár számára lelkileg rendkívül megterhelő folyamat, melynek során érdemes a lehető legalacsonyabb szintre csökkenteni az aggodalmakat és a stresszt. Fontos tehát, hogy ne figyeljünk a jó- vagy rosszindulatú megjegyzésekre, tévhitekre: ha bármilyen kérdésünk merül fel, azzal forduljunk a kezelést végző klinika orvosaihoz, hiszen tőlük első kézből kaphatunk megalapozott, valós tényeken nyugvó választ.


Kényelmesebb tetőtér, átgondolt döntésekkel

Kényelmesebb tetőtér, átgondolt döntésekkel 

A tetőtéri szoba hangulatát a fény és a friss levegő éppúgy meghatározza, mint a bútorok vagy a falak színe.
Hatékony remarketing stratégiák a modern marketing világában

Hatékony remarketing stratégiák a modern marketing világában 

A mai online világban a remarketing elengedhetetlen eszköz annak érdekében, hogy hatékonyan szólítsd meg a potenciális vásárlókat.
Kábelek és vezetékek: hogyan érdemes választani?

Kábelek és vezetékek: hogyan érdemes választani? 

A mai világban, ahol az elektromosság alapvető szerepet játszik mindennapjainkban, elengedhetetlen a megfelelő kábelek és vezetékek kiválasztása.
A kender meglepő lehetőségei az agráriumban

A kender meglepő lehetőségei az agráriumban 

Gondoltál-e arra, hogy egy növény, amelyet hosszan csak botrányok öveztek, fontos szereplő lehet az agrárszektor környezetbarát átalakításában?
Az olaszországi közlekedés új korszaka: mesterséges intelligencia az utakon

Az olaszországi közlekedés új korszaka: mesterséges intelligencia az utakon 

Manapság kiemelt fontosságú a közlekedésbiztonság, és ebbe a területbe egyre több technológiai fejlesztés kapcsolódik be.
Az arany és az ezüst dilemmája: melyik illik a bőrtónusodhoz?

Az arany és az ezüst dilemmája: melyik illik a bőrtónusodhoz? 

Az ékszerválasztás gyakran komoly fejtörést okoz, különösen amikor az arany és az ezüst közötti választás kerül terítékre.
Modern fiókrendszerek jövője: elegancia és funkcionalitás minden szobába

Modern fiókrendszerek jövője: elegancia és funkcionalitás minden szobába 

A minimalizmus az utóbbi évek egyik legbefolyásosabb irányzatává vált a lakberendezés területén.
A NAD+ szerepe az egészséges öregedésben

A NAD+ szerepe az egészséges öregedésben 

Az öregedési folyamat során a test különböző biokémiai változásokon megy keresztül, amelyek számos kihívást jelentenek.
A Duna alacsony vízállása és a temetkezési szertartások kihívásai

A Duna alacsony vízállása és a temetkezési szertartások kihívásai 

Az aszályos időjárási viszonyok miatt a Duna vízszintje történelmi mélypontra süllyedt, ami nemcsak az itt élők mindennapjait befolyásolja, hanem kihat a vízi temetkezési szertartások szervezésére is.
Miért nélkülözhetetlenek a soft skillek a kiegyensúlyozott munkahelyhez?

Miért nélkülözhetetlenek a soft skillek a kiegyensúlyozott munkahelyhez? 

Az asszertivitás, a stresszkezelés, az időgazdálkodás és a konfliktuskezelés közvetlenül befolyásolja a munkahelyi együttműködést és jóllétet.