Életforma.hu

ÉLET-MÓD

100 éve született a West Side Story szerzője - vido

Alkalmi bélyeg kiadásával köszönti Leonard Bernstein születésének 100 éves évfordulóját a Magyar Posta. A bélyeg 200 000 példányban, Nagy Péter grafikusművész tervei szerint, az ANY Biztonsági Nyomdában készült.

Leonard Bernstein (1918-1990) nemzetközi hírű amerikai zeneszerző, a 20. század egyik legnagyobb karmester egyénisége, a televíziós zenei ismeretterjesztés műfajának megteremtője, zongorista.

Leonard Bernstein bélyeg, Kép: Magyar Posta

Ukrajnából kivándorolt, vallásos zsidó családból származott, alig volt tízéves, amikor zongorázni kezdett. Zenei tehetsége tanulmányai alatt végig elkísérte, a Harvard Egyetemen felváltva folytatott zenei, filozófiai és filológiai tanulmányokat, ahol 1939-ben szerzett diplomát. Ezt követően a philadelphiai Curtis Institute of Music növendéke lett, ahol az anekdota szerint ő volt az egyetlen, akinek a magyar származású Reiner Frigyes – akitől karmester kurzusokat vett – jeles osztályzatot adott.

Leonard Bernstein boríték és bélyeg, Kép: Magyar Posta

Karmesteri karrierje 1943-ban egy bravúros beugrással indult. A 25 éves, akkor még ismeretlen Bernstein Bruno Walter betegsége miatt néhány órás felkészülés után állt a New York-i Filharmonikusok élére, és zajos sikert aratott a Carnegie Hallban. Egy csapásra Amerika kedvence lett, a nagy zenekarok valósággal versengtek kegyeiért.

Legyen a zene mindenkié!
Alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a Kodály Zoltán-emlékévet Magyar Posta. A miniatűr alkotás ifj. Szunyoghy András grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda Zrt.-ben készült.

Lelkesedése, átéléssel telt dirigálása, a belőle áradó zeneélvezet a nem zeneértő közönséget is magával ragadta. 1957-ben első amerikaiként lett a New York-i Filharmonikusok művészeti vezetője, a zenekarral tizenkét éven át dolgozott, s a muzsikusok a Laureate Conductor címmel tisztelték meg.

Zeneszerzőként 1944-ben mutatkozott be a bibliai témájú Jeremiah szimfóniával, első musicalje, az Egy nap a városban 463 előadást ért meg, és meg is filmesítették. Kirobbanó sikert ért el az 1957-ben színre került West Side Story-val, amelyből azonos címmel 10 Oscar-díjat nyerő film is készült. Bernstein modern, kicsit dzsesszes hangzású komolyzenei művei is kedveltek, ezekben merített a country dalok, a mexikói táncok és a zsidó zene elemeiből is.

 

 

Zenei ismeretterjesztőként is újdonságot hozott: képes volt a muzsikát közérthetően, a lényeget feltáró módon minden korosztályhoz közel vinni. Ő volt az első karmester, aki a klasszikus zenéről 1954-től kezdődően televíziós sorozattal jelentkezett. Előadásait a New York-i Filharmonikusok kísérték, közben maga is zongorázott. Az előadások szövege könyv alakban a világ számos nyelvén megjelent, magyarul 1976-ban A muzsika öröme címmel. Pályafutását és munkáját számtalan díjjal és kitüntetéssel ismerték el.

A bélyegen a vezénylő Leonard Bernstein, az alkalmi borítékon szintén a dirigáló Bernstein és egy négyes elosztású ütemmutató ábrázolása, az alkalmi bélyegzőn pedig vezénylő kezek láthatók.

(Források: www.fidelio.hu; www.irodalmiradio.hu; www.zene.hu; www.wikipedia.org)


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.