Életforma.hu

ÉLET-MÓD

12-13 éves lányok terhessége: 12 000 abortusz évente!

Egy amerikai tanulmányból kiderült: 1997 és 2004 között háromnegyedére csökkent az Egyesült Államok kórházaiban a tinédzserszülések aránya. Ennek ellenére ma is rendkívül magas a tizenévesen teherbe eső lányok száma a világon.

A 18 évesnél fiatalabban szülő lányok száma a fenti időszakban százezer kórházba felvett betegenként 55-ről 41-re csökkent az Egészségügyi Minisztérium valamint az Egészségügyi Minőségkutató Intézet szerdán nyilvánosságra hozott eredményei alapján.

A kutatók ennek ellenére nem túl optimisták. A fejlett világban továbbra is az USA-ban a legmagasabb a tinédzserterhességek és -szülések aránya. 2004-ben az összes kórházi szülés 3,5 százalékában volt az édesanya 18 évesnél fiatalabb. Ez átszámítva körülbelül 148,000 lányterhességet jelent.

Az ország bizonyos részeiben az arány azonban ennél jóval magasabb. Délen minden százezer szülésből 52 esetben volt kiskorú az édesanya, míg az ország észak-nyugati részén az arány százezerből csak 27.

Hogy mi lehet a korai teherbe esés oka? Egyrészt a lányok hamarabb érnek ma, mint például száz évvel ezelőtt, 12-13 éves kortól a serdülők ciklusai már szabályos peteéréssel és tüszőrepedéssel járnak. Megdöbbentő, de Magyarországon a tizenöt évesek körülbelül harmada-fele már túl van első szexuális élményén, és évente több, mint 12 000 tinilánynál végeznek abortuszt.

A www.medipress.hu felhasználásával


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.