Életforma.hu

ÉLET-MÓD

14 házi trükk a nyavalyák ellen

Olyan ember sajnos nem létezik, akinek alkalom adtán ne fájna itt-ott. Minden apró-cseprő dologgal persze nem szaladunk az orvoshoz, hanem saját, egyszerű, de nagyszerű eszközeinkkel vesszük fel a harcot a nyavalyák ellen. Most adunk néhány tippet, hogyan gyógyíthatjuk meg a kisebb betegségeket.

1. Száraz, fáradt szemek

Forrázzunk le egy kis kamillateát, majd tegyük hűtőbe 20 percre. Ezután borogassuk be a szemünket, majd hagyjuk rajta tíz percig. A kamillának enyhe gyulladáscsökkentő hatása van, bár az extrém allergiásoknál kellemetlen hatásai is lehetnek, úgyhogy ők óvatosan bánjanak vele.

2. Rossz lehelet

Vízben, vagy almalében feloldott aloe vera géllel (egy negyed pohár elég belőle) orvosolhatjuk a problémát, ez ugyanis segít a gyomor savtermelésén, ami a rossz lehelet oka lehet. Túl sokat ne igyunk meg, mert hasmenést okozhat.

3. Orrdugulás

Sós vízzel mossuk ki az orrot, vagy csepegtessünk néhány csepp eukaliptuszolajat a zuhanyzó, vagy a kád aljára, miközben folyatjuk rá a forró vizet. A gőzt lélegezzük be mélyen. Gyermekeknek ez a módszer túlságosan meleg lehet, inkább ne alkalmazzuk.

4. Elszíneződött fogak

Fél kiskanál teáskanál szódabikarbónát keverjünk el egy kis fogkrémben, kenjük fel a fogunkra, és hagyjuk hatni néhány percig. Ne nyeljük le, alaposan öblítsük ki a szánkat, ha végeztünk. A szódabikarbóna fehérítőként működik, de túlságosan nem tesz jót a fogzománcnak, úgyhogy nagyon gyakran ne alkalmazzuk.

5. Szúnyogcsípés

Kenjük be folyékony mosószerrel a csípést, és hagyjuk megszáradni. A szertől hűl a bőr, kisebb lesz az irritáció.

6. Rángatózó lábak

Lefekvés előtt igyunk meg egy pohár tonikot, amíg a tünetek el nem múlnak. A tonikban kinin van, ami leállítja az izomhúzódásokat.

7. Bőrkeményedés

Áztassuk be az érintett területet 10-15 percre, majd dörzsöljük le só vagy barna cukor és víz keverékével. 3 rész sót vagy cukrot keverjünk el 1 rész vízzel. Ez eltávolítja a halott bőrt.

8. Fejfájás

Egy-két csepp borsmentaolajat masszírozzunk a bőrbe a halántékon és a nyakon. Ez segít az izmoknak az ellazulásban, bár az allergiásokat irritálhatja az élénk illat.

9. Gyulladt torok

Keverjünk össze porított szegfűszeget - ez segít legyőzni a fertőzést - 1/4 teáskanál gyömbért 1/8 teáskanál fahéjjal - ezeknek gyulladáscsökkentő hatásuk van. Két bögre forró vízben keverjük el, és minden csészényi adaghoz adjunk 2 teáskanál mézet. Kortyonként fogyasszuk, akár több napon keresztül is, amíg a torkunk rendbe nem jön.

10. Korpa

Mossuk a hajunkat zöld teával, ez eltünteti a korpát, de a fejbőrt nem szárítja ki. Erős főzetet készítsünk, és hagyjuk a fejbőrünkön 20 percig, de akár egész éjszakán át is. Ha kihűlt, bele is masszírozhatjuk a bőrbe. Ha végeztünk, alaposan mossuk ki a hajunkat.

11. Pattanás

A teafaolaj csodát művel. Amint azt érezzük, készülőben van egy pattanás, kenjük be, és két-három napig folytassuk a kezelést. Az alkoholos lemosók helyett ez sokkal kíméletesebb megoldás.

12. Leégés

Vegyünk egy langyos fürdőt, tegyünk a vízbe egy csésze zablisztet, egy csésze tejet, két evőkanál mézet és két evőkanál aloe vera gélt. A zabliszt gyulladáscsökkentő, a méz steril, a tej fehérjéje és a zsírok táplálják a bőrt, az aloe csökkenti a fájdalmat. Ha ez nem válik be, tejföllel kenjük be a sérült rész, majd 20 perc után bő langyos vízzel mossuk le.

13. Hasmenés

Igyunk egy csésze kamillateát. Nem csak gyulladáscsökkentő, de képes a bélműködést is lelassítani.

14. Felfúvódás

Egy csésze forró vízben keverjünk el egy teáskanál köménymagot. Ez a főzet segíteni fog.

Forrás: health.msn.com


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.