Életforma.hu

ÉLET-MÓD

15 tünet, amely hiperaktivitásra utal

Úgy érzi, túl sokat mocorog a gyerek? Soha nem bír megállni, mindig csak megy, szalad, mászik, és nem képes egy percre sem odafigyelni? Szerencsés esetben csak arról van szó, hogy a kisfiú vagy kislány lelkesen felfedezi a világot. Másoknál azonban már komoly oka lehet az örökös izgés-mozgásnak: a hiperaktivitás.

Hogy hogyan tudhatjuk meg, hogy a gyermekünk is hiperaktív? Még mielőtt pszichológushoz vagy gyógypedagógushoz vinnénk, figyeljük meg a viselkedését, illetve kérjük meg erre az óvó nénit vagy tanítót! A hiperaktivitást igazán biztosan csak öt-hat éves korban lehet diagnosztizálni.

De mi is a hiperaktivitás? Tulajdonképpen egy olyan viselkedési zavar, amelynek oka az idegrendszer harmonikus működésében fellép zavar. A hiperaktivitás a legtöbb kutató szerint a dopamin hiányos működése miatt alakul ki, tehát nem tehetők felelőssé a szülők, hiszen nem környezeti vagy nevelési hatás miatt jönnek elő a tünetek. A fiúk ötször veszélyeztetettebbek, mint a lányok!

Melyek a tünetek? A legfőbb jelek három különböző területen jelennek meg Dr. Ranschburg Jenő Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban című könyve szerint. Az első terület a motorika, vagyis a mozgásos jelek. Ne ijedjünk meg, ha egy igaz a mi csemeténkre is, ugyanis legalább két tünetnek fent kell állnia a biztos diagnózishoz:

1.A gyermek megállás nélkül futkározik, a helyiség bútorait rendszeresen mászókának használja.
2.Képtelen egy helyben ülni.
3.Ülő helyzetben is izeg-mozog.
4.Alvás közben is sokat mozog.
5.Olyan, mintha "fel lenne húzva".

A második az impulzivitás, ezekből legalább három tünetnek kell teljesülnie.

1.Gyakran előbb cselekszik, mint ahogy gondolkodnék.
2.Feltűnően gyorsan és sokszor vált át egyik cselekvésből a másikba.
3.Feladatait, munkáját képtelen megszervezni.
4.Életkorához viszonyítva túlzottan sok ellenőrzést igényel.
5.Játékokban, a csoportban nagyon nehezen tudja kivárni, míg sorra kerül.

Sok esetben figyelemzavar is társul az előbbiek mellé:

1.Gyakran nem tudja befejezni, amit elkezdett.
2.Gyakran észrevehető, hogy "nem figyel oda".
3.Figyelme könnyen elterelhető.
4.Képtelen koncentrálni az iskolai munkájára vagy más, folyamatos figyelmet igénylő feladatra.
5.Nem tud tartósan játszani egy játékot, illetve nem tudja tartósan lekötni magát egy játékszerrel.

Ha ezek után úgy gondolja, hogy lehetséges a betegség megléte, forduljon az óvodához, iskolához, ahova gyermeke jár. Ők segíteni fognak abban, hogy milyen szakértőhöz érdemes elmenni.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.