Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 dolog, amit az AIDS-ről tudni kell

December 1. az AIDS Világnapja. Az AIDS vagyis a szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a rák mellett az egyik legveszedelmesebb betegség, mely már évszázadok óta szedi áldozatait világszerte. Pedig a kellő információk birtokában és némi elővigyázatossággal megelőzhető lenne. 

A nemzetközi AIDS világnapot 1981 óta tartják, ekkortól jegyzik ugyanis önálló betegségként. A világnap célja, hogy évről-évre felhívja a figyelmet a veszélyes vírusra és gyarapítsa az emberek ismereteit a témában.

Az AIDS a tudósok szerint Fekete-Afrikában alakult ki, mára azonban már nemzetközi méreteket öltött. Napjainkra 35,3 millió ember él HIV vírussal, és évente 2,7 millió ember fertőződik meg a világon. Magyarországon 1985 óta több mint 2330 megbetegedést regisztráltak és 2013 első negyedévében már 68 új beteget jegyeztek, tizennyolccal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában.

A Durex legutóbbi Szexuális Jóléti Kutatásából kiderült, hogy a magyar nők 75%-a és a férfiak 71%-a saját bevallása szerint nem tud eleget a nemi úton terjedő betegségekről, így az AIDS-ről sem. „Ezért fontos, hogy ne tabuként kezeljük a szexuális úton terjedő megbetegedéseket, hanem beszéljünk róla – mi is ez a betegség, hogyan terjed és hogyan lehet megelőzni. A szexuális úton terjedő megbetegedések esetében pedig a legutóbbin van a legnagyobb hangsúly, ugyanis ezek nagy része óvszer használatával megelőzhető” - mondta Sipeki Vivien, a Durex márkamenedzsere.

5 tény, amit az AIDS-ről tudni kell:

  1. Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) egy szerzett immunhiányos tünetegyüttes, amit a HIV vírus okoz, mely az immunrendszer sejtjeit támadja és fokozottan építi le. A HIV vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust.
  2. A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed, elsősorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használata során. Ezen kívül a vírus átadható még fertőzött vérkészítmény révén, szülés vagy szoptatás során. Fertőzöttség esetén így nem csupán a direkt nyálkahártya-kontaktus, hanem a sérült bőrfelület is veszélyt jelenthet.
  3. A közhiedelemmel ellentétben a szokásos társadalmi érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. Csókolózás így például közvetlenül nem jelent veszélyt, azonban ha a szájüregben nyílt seb található az egészséges fél szájában, akkor fennállhat a fertőződés esélye.
  4. A HIV vírus tünetmentes lappangási időszaka akár 3-8 év is lehet. A kifejlett HIV betegséget nevezzük AIDS stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.
  5. A megelőzés leghatékonyabb módja az óvszerhasználat. Az óvszer az egyetlen olyan szexuális védekező eszköz, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.