Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 tünet: ízületi gyulladásod van

Fáj mindene? Vagy még csak néha érzi, hogy nincs minden rendben az ízületeivel? Nézzük, melyik az az öt jel, amely esetén orvoshoz kell menni, ugyanis lehet szó reumáról, köszvényről vagy akár artózisról is. Magyarországon legalább 150-200 ezren szenvednek ebben!

A köszvény oka a purinanyagcsere öröklődő zavara, melynek következtében húgysav halmozódik fel a testben. A reuma okát az orvosok nem ismerik, idült gyulladásos betegség, ám e kifejezés alatt emlegetünk majdnem százféle betegséget. Az artózis pedig egy erős fájdalommal járó ízületi kopás.

Nem is gondolná, hogy ez a három betegség mennyire általános tüneteket tud okozni, egyikről-másikról eszünkbe sem jutna, hogy köze lehet az ízületeink állapotához! Pedig fontos lenne a minél korábbi felismerés, mert akkor tudják a legeredményesebben kezelni, ha az első jelek megjelenését követő egy évben kezdik el a terápiát.

Testsúlycsökkenés, a láz, valamint a rossz közérzet. A köszvényben szenvedők általában éjszaka szenvednek ezektől a tünetektől, erős émelygés, fejfájás mellett, de a reumások is panaszkodnak a betegség kezdetén hasonlókra.

Ízületi merevség. Tipikus jele az ilyen betegségeknek, elsősorban reggel jelentkezik, vagy olyan esetben, amikor mozdulatlanul ül huzamosabb ideig. A merevség több órán át tart. Ez jellemző az ízületi gyulladásra és a kopásra is.

Duzzadt, elszíneződött ízület. Erre mindenképpen figyeljen, mert a gyulladás korai tünete, így még időben orvoshoz fordulhat! Ha vörösessé vagy kékessé válik az érintett rész, megduzzad, a bőr pedig feszes és fényes lesz rajta, szinte biztos lehet abban, mi a probléma. A reuma mellett a köszvényre is jellemző, ilyenkor az esetek többségében a nagylábujjat támadja meg.

Fájdalom. Igen, a legárulkodóbb jel, hirtelen lép fel, és a mozgástól még rosszabbá válik. Ennek ellenére sportoljon, amennyit csak bír, mert a hosszan tartó mozdulatlanságtól csak még rosszabbá válik az állapota!

Valószínűsítő tényezők. Legfőképpen a kor a fontos, ötven után érdemes odafigyelni a tünetekre, de sajnos szerepet játszik a mozgásszegény életmód és a helytelen táplálkozás. Sok esetben kiderült, hogy a rokonoknak is volt hasonló betegsége. Az utóbbi években olyan eredményekre is jutottak a kutatók, hogy a nem egyforma hosszú láb, valamint lelki okok is szerepet játszhatnak a fájdalmas ízületi gyulladások és kopások kialakulásában.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.