Életforma.hu

ÉLET-MÓD

6 gyakori egészségügyi probléma, amit az ülőmunka okoz és tucatnyi tipp a megelőzésükre

Sokan választják az ülőmunkát, hiszen ez sokkal kényelmesebb, és úgy gondolják, hogy egészségesebb is, mint a fizikai munka. Utóbbi azonban nem feltétlenül igaz, hiszen a napi 8-10 óra üldögélés sajnos nagyon is igénybe veszi a szervezetünket. Lássuk, pontosan miként, és mit tehetünk, ha szeretnénk ezeket elkerülni.

Ortopédiai fájdalmak

Az emberi szervezetet egyszerűen nem arra találták ki, hogy hosszú órákon át mozdulatlanul üljön – és pláne nem arra, hogy rossz testtartással tegye ezt. Utóbbi esetben ugyanis néhány izmunk összezsugorodik, míg mások megnyúlnak. Ennek egyenes következménye az állandósuló és egyre kínzóbb nyak- és derékfájás. A hibás ülőhelyzet miatt a gerincünk és a porckorongok is extra nyomásnak vannak kitéve, de igen gyakori a teniszkönyök és az ínhüvelygyulladás is.

Ezek elkerülésére kétféle módszer létezik. Egyrészt válasszunk ergonomikus székeket az irodába és az otthoni dolgozóhelyiségbe. A speciális kialakítású irodai székek támogatják a helyes ülőpozíciót, így kisebb eséllyel nézünk szembe ortopédiai panaszokkal. A másik ellenszer természetesen nem is lehetne más, mint a rendszeres testmozgás, amivel megerősíthetjük testünk tartóizmait.

Szemfáradtság és fejfájás

Bár a korszerű LCD- és LED-képernyők már lényegesen kíméletesebbek a szemünkkel, mint a hagyományos készülékek, még így is könnyen tapasztalhatunk szempanaszokat. Enyhébb esetben csak szemszárazságot érzünk, idővel azonban erős, migrénes fejfájás is lehet a dolog vége. Gyógyszerek helyett inkább koncentráljunk a prevencióra, méghozzá néhány egyszerű módszerrel.

A számítógépes szemüveget speciális lencsékkel készítik – dioptriával vagy anélkül –, melyek kiszűrik a szemeinket irritáló kék színt a monitor képéből. Ezzel máris sokat tettünk a látásunk megvédéséért, emellett pedig célszerű néhány egyszerű szemgyakorlatot is elsajátítani és rendszeresen elvégezni.

Alagútszindróma

Az alagútszindrómának többféle változata is létezik, az ülőmunkát végzőkre pedig elsősorban a csuklótáji alagútszindróma leselkedik. A betegség lényege, hogy a kéztőben található alagútban számos ideg fut, melyekre az ülőmunka miatt nyomás helyeződik. A legtipikusabb tünet a fájdalom és a gyakori zsibbadás, de az sem ritka, hogy a kezeink ügyetlenebbé válnak, mintha nem engedelmeskednének nekünk.

Az ergonomikus székek, asztalok és az ilyen billentyűzetek, egerek enyhülést hozhatnak, illetve használatukkal meggátolhatjuk az alagútszindróma kialakulását. Amennyiben viszont már panaszaink vannak, mihamarabb forduljunk orvoshoz, hogy megkezdődhessen a fizioterápiás kezelés. Semmiképp ne vegyük félvállról a fájdalmat, mert idővel már csak műtéti úton szabadulhatunk meg az alagútszindrómától.

Túlsúly és anyagcsere-gondok

Az ülőmunka okozta egészségügyi kockázatok kapcsán alighanem az elhízás jut először az eszünkbe. Mi tagadás, a mozgásszegény életmód bizony könnyen pluszkilókhoz vezethet, ami viszont megnyitja az utat az olyan anyagcsere-betegségek felé, mint a metabolikus szindróma, az inzulinrezisztencia és a kettes típusú cukorbetegség.

Akár otthon, akár az irodában vagy iskolában ülünk, némi testmozgás biztosan belefér az életünkbe. Hiszen már napi húsz-harminc perc séta is döntő hatással lehet a testsúlyunkra. Még inkább elkerülhetjük az elhízást, ha az étrendünkben vezetünk be változtatásokat. Kerüljük a nehéz, zsíros ételeket, és semmiképp ne essünk abba a hibába, hogy nassolással ütjük agyon az unalmas munkaórákat.

Szorongás, depresszió

Még a tudósok is sokáig úgy gondolták, hogy az ülőmunka kizárólag fizikai betegségek forrása lehet. A legújabb kutatások azonban rávilágítottak, hogy bizony lelkileg is megszenvedjük a passzív életmódot. Az egyhangú környezet, a monoton munka és a fizikai terhelés hiánya mind-mind oda vezet, hogy szorongani kezdünk, ingerlékennyé válunk és a koncentrációnk is csökken.

A szakemberek abban is egyetértenek, hogy ez ellen egyetlen igazán hatékony segítség létezik: a mozgás. Nem kell nagy dologra gondolni, már az is elég lehet, ha állva, sétálva telefonálunk vagy olvassuk át a papírokat. Erre figyelmeztessük is magunkat: állítsunk be egy riasztást a telefonunkon, ami negyven percenként figyelmeztet minket, hogy ideje felállni az asztaltól.

Szív- és érrendszeri problémák

Az egésznapos ülés értelemszerűen rosszat tesz a mozgásszerveknek és a gerincünknek. A rossz hírek azonban nem állnak meg itt, ugyanis a szívünk és az érrendszerünk is rizikónak van kitéve. Olyannyira, hogy ha nem figyelünk oda, az ülőmunkával jelentősen megnő az agyvérzés, az infarktus, a szívnagyobbodás és a vesekárosodás esélye.

A helyes tartással, ergonomikus székekkel valamelyest csökkenthetjük a kockázatot, de a sportolás fontosságát ebben az esetben sem lehet elhanyagolni. A szívünkért úgy tehetünk sokat, ha kardiómozgást választunk, azaz arra törekszünk, hogy a szívfrekvencia 120 fölé menjen.

Puszta elhatározás kérdése

Az ülőmunkában az a leginkább veszélyes, hogy nagyon könnyű belekényelmesedni. A fent felsorolt egészségügyi problémák lassan alakulnak ki, és sokáig semmilyen tünetet nem eredményeznek. Ezért kell már most elhatározást hoznunk, és változtatnunk a megszokott rutinon. Egy kis odafigyeléssel az ülőmunkának nem látja majd kárát az egészségünk.

 


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.