Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A csoda, ami finom és boldoggá tesz!

A csokoládé évszázadok óta a nők és a férfiak fegyvere. Ha meg tudták venni, a hölgyek ezzel vigasztalták magukat magányukban, a férfiak pedig egy-egy doboz bonbonnal hódíthatták vissza szívük választottját. Most, karácsony közeledtével pedig szinte roskadoznak a boltok polcai a különböző finomságoktól. A csoki a kutatók szerint azonban nemcsak haszontalan finomság: a szervezetnek és a léleknek is jót tesz.

Most, hogy ezeket a szavakat írom, éppen egy isteni csokoládét szopogatok. Bevallom, nem tudok ellenállni a csábításnak, ahogy rajtam kívül jó néhányan még így vannak ezzel. Kolumbusz, aki tulajdonképpen azzal, hogy áthozta az Újvilágból a kakaót, emberek ezreit tette ki kísértésnek. Hajdanán az aztékok készítettek kesernyés italt a pörkölt kakaószemekből és fűszerekből, Európában azonban a csokoládé fejlődése más irányba fordult, szerencsére. Így ugyanis egy isteni, olvadós nyalánksággal édesíthetjük meg a napjainkat. De vajon miért is szeretjük ennyire pont ezt az édességet? És valóban jót tesz a szervezetnek?

Ma már tudományosan tudják bizonyítani, hogy a csokoládé valóban boldogságérzetet kelt, pontosabban a csoki alapanyagának, a kakaóbabnak az egyik hatóanyaga, a feniletilamin váltja ki a kellemes érzést bennünk. A feniletilamin felépítése ugyanis hasonlít a szervezetben termelődő adrenalinra és dopaminra: ezek gyorsítják a pulzust, megemelik a vérnyomást, a vércukorszintet és a teljesítőképességet.

A csokoládé körülbelül háromszáz ismert vegyületet tartalmaz, többek között egyéb serkentőszereket is, például koffeint, igaz, nem sokat: 800 gramm tejcsokiban annyi koffein van, mint egy csésze kávéban. De ez a kevés is mozgásba hozza az agyat, nem véletlenül ajánlják a csokit vizsgázóknak, érettségizőknek.

De nemcsak ez az egyetlen pozitív hatása a testünkre. Ahogy a borban, úgy a tejcsokiban is vannak antioxidánsok, amelyeknek jótékony hatását évtizedek óta ismeri a tudomány: védik a szervezet sejtjeit a szabad gyökök károsító hatása ellen. Jó hír az étcsoki kedvelőinek: ebben a majdnem fekete édességben még több van antioxidánsból, úgyhogy lehet bátran enni!

Vagy ne? Vannak ugyanis olyan emberek, akik szinte már függőségben szenvednek. Egy amerikai vizsgálat szerint a csokoládé egyes komponensei a marihuánához hasonlóan hatnak az agyunkra, de ennek ellenére nem lehet az alkoholizmushoz vagy a nikotinizmushoz hasonló szenvedélybetegségről beszélni.

De talán még a függőségnél is nagyobb veszélynek tekintjük a zsírpárnákat. Itt is igaz a mondás: kis mennyiségben elixír, nagy mennyiségben méreg. Egy táblában átlagosan 550 kilokalória van, ennek harmada zsiradék, amelynek a ledolgozásához körülbelül egy óra futásra lenne szükség. Német tudósok ezért azt kezdték kutatni, hogy milyen más élelmiszer váltja ki ugyanezeket a pozitív hatásokat az ember szervezetében. Olyan termékeket, ételeket kerestek, amelyek nem hizlalnak annyira, mint a csoki. És meg is találták a megoldást: szerintük a főtt tészta, a banán, az aszalt gyümölcs is javítja a kedélyállapotot.

Azért ennek ellenére nem kell lemondanunk kedvenc édességünkről! Havi három tábla a dietetikusok szerint még elfogadható mennyiség. Ám ha mégis többet eszünk, akkor válasszunk igazán jó minőségű táblákat, amelyekben több a kakaó, és kevesebb a zsír!

És talán mondanunk sem kell: a karácsony felment mindenféle diéta alól....


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.