Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A diktáló diktátor két betű: TV

A fő mumus kérem szépen a média, s főként a beszélő doboz, mely ott van az otthonokban, mint családtag, s frankón irányít bennünket, még ha nem is akarjuk. Alakít, formál, tájékoztat, s jó barát is egyben.

Gyermekként félelemmel, vegyes tisztelettel ültünk le a fekete-fehér színekben pompázó televíziókészülék elé - meséli a nővérem. Csendben ültünk, s bámultuk a képernyőt, a tévé maga volt a csoda.

Ma is bámuljuk, de már nem ilyen alázattal. Sőt, állandóan szapuljuk, hogy nincs benne semmi jó, ennek ellenére a legtöbb időt tévénézéssel töltjük.

A tévé ott van velünk, hiszen ott megmondják, megmutatják, mi van. Arról beszélnek a csajok a fodrásznál, hogy mi volt az éppen aktuális szappanoperában, most ki-kivel, mit és hogyan kavart. No, a férfiak sem maradnak ki a jóból, kevés olyan italkimérő egység van, melyben ne lenne tévé, hiszen hol néznék a focimeccseket, ha nem ott. Persze ma már magára valamit is adó kricsmikben óriás kivetítő van, vagy plazma tévé. Az esti fő "szórakozásunk" is az, hogy leheveredünk, s bámuljuk a csodadobozt.

A média - s ennek vezető orgánuma a televízió - funkciója, hogy megmutassa a valóságot. Valóság! Relatív fogalom. Amit látunk, nagyon sok mindentől függ, például a tulajdonosok politikai attitűdjétől, a szerkesztő személyétől, a rendelkezésre álló információktól, s megannyi egyéb más kulisszatitok számba menő tényezőtől.

Mégis, mindent leszámítva a televízió a fő hírforrásunk, s legfőbb szórakozóhelyünk. Nem is gondolnánk, hogy mennyire befolyásol bennünket. Például a hipermarketben a bevásárlás során a polc előtt, bevillan a csodacsábos mosópor showman képe, s azt a márkát választjuk, amit ő ajánlott a figyelmünkbe. A filmekben látható erőszak is befolyásol bennünket. Felmérések igazolják, hogy a tévéagresszión nevelkedett gyermekek, sokkal vadabbak, brutálisabbak, s gyakrabban követnek el erőszakos cselekményeket. Vannak olyanok is közöttünk, akik a gyermekük nevét a kedvenc sorozatuk szereplőjének nevével szeretnék illetni. S ne feledjük, hogy Izaura felszabadítására pénzt is gyűjtöttünk.

A szerkesztők nagyon is tudják, hogy a látottak, hallottak hatással vannak a nézőkre. A média befolyásolja az ízlésünket, a gondolkodásunkat, szinte az egész életünket, ezért jó tartalmakat is eljuttathatnak hozzánk. Ma már mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő műsort, s rengeteg hasznos dolgot is tanulhatunk. A vizualizáció, a képi látvány a legerősebb, sokkal jobban megmarad bennünk, mit a szavak.

A legtöbb médiamunkatárs non stop azon fáradozik, hogy a nézőket, hallgatókat, olvasókat informálja. A médiában nincs ünnepnap, hiszen "show must go on", vagyis a show-nak mennie kell tovább. Mikor szapuljuk, érdemes lenne erre is gondolni.

Sőt, végezetül elmesélek egy kedves történetet. Ma a honvédség árvízi védekezéséről tartott sajtótájékoztatóján jártam, s utána helikopteres terepbejáráson voltunk. Az egyik operatőr kinyittatta a gép ajtaját, egy vékony kis dróton volt kibiztosítva, s úgy kamerázott, hogy többet tudjon mutatni a kedves nézőknek...


Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.
Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.