Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A férfi, aki 1200 embert mentett meg a haláltól

Alig több mint tíz év telt el a második világháború utáni történelem legnagyobb népirtása után. Ruandában alig három hónap alatt 800 ezer embert öltek meg. És a világ nem tett semmit...

A sokáig belga fennhatóság alatt lévő országban két népcsoport él, a hutuk éltek alávetett helyzetben, és a tuszik kormányoztak, ám az állam függetlenné válásakor ez megváltozott. A két csoport közötti konfliktus már korábban is véres összecsapásokká fejlődött, de arra, ami a kilencvenes évek elején történt, senki sem számított.

Egy békeszerződés értelmében közös hutu-tuszi kormánynak kellett volna alakulnia, ehelyett szélsőséges hutuk módszeresen irtani kezdték a tuszikat és a mérséklet hutukat is. A katonák sorra járták a falvakat, és bozótvágó késsel lemészároltak minden tuszit. Összesen 800 ezret.

És itt jön a képbe Paul Rusesabagina, akiről a Hotel Ruanda című film szól. Ő 1994-ben a belga légitársaság tulajdonában lévő Hotel des Mille Collines alkalmazottja volt, tuszi feleséggel, így négy gyermekük is annak számított - ez pedig akkoriban felért egy halálos ítélettel. De ő úgy gondolta, megpróbál segíteni a menekülőkön, és minden rászorulót befogadott a hotelba. Összesen 1200 embert mentett meg így a biztos haláltól.

Nehéz helyzetbe került így, hiszen meg kellett küzdenie az élelemszerzés nehézségeivel, de még nehezebb dolga volt a lelki problémákkal szembenézni - mindenkit meghallgatni, és nem engedni, hogy a hotel menekültjei egymásnak essenek. A menedékhelyre ugyanis Rusesabagina hutukat is befogadott, de csak olyanokat, akik ellenezték a népirtást.

Miután véget ért a borzalom, a férfi számlálatlanul kapta a túlélők köszönetmondását. Ám családja halálos fenyegetést is kapott, ezért másfél évvel a népirtás után úgy gondolták, jobb, ha Belgiumba költöznek. Rusesabagina először a Hotel Ruanda című film rendezőjével látogatott vissza hazájába, ahol még mindig érezni lehetett a genocídium utószelét. Az ország egyik főiskolájának termeiben több száz mumifikálódott holttestet láttak, akiket annak idején pár nap leforgása alatt öltek meg.

A látvány és az egyszerű férfi története megdöbbentette a rendezőt, aki elhatározta, hogy megfilmesíti az afrikai népirtás történetét. Azóta a világ minden táján tudnak arról, mi történt ebben a kis országban, ahol lángra kapott a gyűlölet, de egy férfi szeretetből és szánalomból segíteni próbált. Nem más ez, mint a kilencvenes éves Schindler-listája.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.