Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A legszebb ajándékok édesanyák számára

Egy édesanya mindenki számára fontos, hiszen ő adott nekünk életet, neki köszönhetünk szinte mindent. Éppen ezért megérdemlik a lehető legszebb meglepetéseket, akár születésnapra, akár karácsonyra, akár névnapra egyaránt. Már csak az a kérdés, hogy milyen ajándékkal lepjük meg őket. Cikkünkben számos dolgot felsorolunk, ami a választás során jól jöhet.

Néhány ötlet, ami boldoggá teszi az édesanyánkat!

Szinte még le sem csengett a karácsony, hamarosan itt a következő ünnep, amikor meglepnénk valamivel a szeretett szülőnket. Legyen szó születésnapról, névnapról, anyák napjáról, bármelyik tökéletes alkalom lehet, hogy szeretettel árasszuk el őket. Amíg gyerekek vagyunk, általában verset, rajzot, esetleg virágot adunk át, később azonban már lehetőségünk van ennél sokkal szebbé tenni az ünnepet. Az idősödő édesanyák azonban nem vágynak túl sokra, egy kisebb tárgy, egy apró gesztus bőven elegendő, hogy mosolyt csaljunk az arcukra. 

A legnagyobb ajándék természetesen az idő, tehát a legjobb, ha a lehető legtöbbet töltjük vele. Emellé azonban nyugodtan válasszunk valamit, amivel elütheti a szabadidejét, amelyről minden nap eszébe jutunk. 

Ruhák és felsők

Kevesen gondolnak olyan egyszerű dologra, mint egy pulcsi, egy kabát vagy éppen egy Pamutlabor Pólónyomdás egyedi feliratos póló. A ruháknál tehát egyáltalán nem az üzletekben kapható darabokra gondolunk, hanem azokra a típusokra, amikre saját magunk választhatjuk ki a mintát és a szöveget. Ott van például a “Világon csak egy anya van, de nekünk Te vagy a világ” nyomattal ellátott változat, amely nemcsak szívhez szóló, de rendkívül hasznos is. Bárhol és bármikor felveheti, remekül mutat a közös családi ünnepek során, ahol mindenki a csodájára járhat. 

Otthoni kiegészítők

Természetesen nem szabad megfeledkezni az ennél apróbb dolgokról sem. Szóba jöhet egy édesanyák számára készült bögre, amelyből elfogyaszthatja a reggeli kávét. Ezekből szintén számos színben kapható különleges darab, amellyel személyre szabhatjuk az anyák napi meglepetést. 

Amennyiben tudjuk, hogy a szeretett szülő sokat jár vásárolni, abban az esetben jól jöhet például egy vászontáska, amivel még a környezetet is óvhatja. A legtöbb idősebb már nem igazán figyel a természet védelmére, így egy kicsit támogathatjuk őket abban, hogy foglalkozzanak egy kicsit a bolygóval. De nyugodtan nézelődhetünk továbbá a vászonképek és a telefontokok között, hiszen manapság már melyik felnőttnek ne lenne mobilja? Egy saját fotóval ellátott, védelemre szolgáló kiegészítő tökéletes és szívhez szóló meglepetés az édesanyánk számára, akinek így minden nap az eszébe juthat a család és a gyerekek. 

Érdemes tehát a kisebb dolgokon is elgondolkodni, amikor számukra vásárolunk meglepetést, hiszen nekik nem a nagyság és az ár a fontos, hanem a gondoskodás. Lehet szó egy egyedi feliratos felsőről, egy bögréről, esetleg egy vászonképről egyaránt. 


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.