Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A márka nem minden

Nem a ruha teszi az embert, tartja a mondás, a márka pedig még kevésbé. Ennek ellenére egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak egy-egy menő cuccnak, híres és drága logónak.

Főleg a fiatalok körében jellemző, hogy azért vásárolnak márkás termékeket, hogy ezzel kitűnjenek, megmutassák, ő jobbak, szebbek, és főleg gazdagabbak, mint a másik. A gyártók ezért különböző méretű logókkal látják el termékeiket, és a tapasztalatlan fiatalok azt gondolják, minél nagyobb, annál jobb. Pedig a valódi luxusmárkák vagy nagyon kicsi feliratokat használnak, vagy egyáltalán semmit.

Általánosságban elmondható, hogy azok a márkák tudnak évtizedeken és generációkon keresztül sikeres maradni, amelyek valódi minőséget képviselnek, és a vásárló az egyéniségét is meg tudja mutatni rajtuk keresztül.

Sokan tartanak a márkáktól, és azt hiszik, a magyarok mániásak, valójában más országokban sokkal többen tartanak ki kedvenc márkájuk mellett. A hazai vásárlóerő még mindig jóval kisebb, mint a nyugati, itthon tehát nincs pénz a márkás cuccokra. Ha mégis ilyet vásárolunk, azt hosszú távra tesszük. Tehát inkább fizetünk sok pénzt egy jó mosógépért, mint egy farmerért.

A design is nagyon sokat nyom a latban, főként a telefonok terén érvényes, hogy nem is az a fontos, mit tud a készülék, hanem az, hogy hogyan néz ki.

Egy tudatos vásárló figyelembe veszi az ár-érték arányt, a minőséget nézi, nem pedig a feliratot. Ennek ellenére a híres nagy márkák továbbra is státuszszimbólumnak számítanak, egy tehetős üzletember sokkal inkább vásárol BMW-t magának, mint mondjuk Skodát, így kifele azt a látszatot tudja kelteni, hogy ő egy befolyásos ember: könnyebben eléri céljait. Ugyanez vonatkozik az öltönyére, az órájára, a cipőjére, a telefonjára, de valószínűleg még a parfümjére is.

Ez amellett, hogy sokat elárul viselőiről, meg is téveszthet, mert végső soron ne felejtsük: nem a ruha teszi az embert, és nem is az autó és a telefon.  


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.