A Farsang, az álarcok és jelmezek időszaka, megengedi, hogy legmerészebb elképzeléseinket megvalósítva új személyiséget öltsünk, más bőrébe bújjunk.

Legálisan válhatunk Luciferré vagy apácává, boszorkánnyá vagy jó tündérré, uralkodóvá vagy kurtizánná anélkül, hogy bárkit felháborítanánk. A jelmez megkívánja a színjátékot; nemcsak külsőnket, de egész lényünket átváltoztatva felruház a megtestesített szereplő vágyott vagy retteget tulajdonságaival. A jelmezviselet egyidős az emberiséggel - célja koronként és kultúránként, de népszerűsége töretlen.

Vajon miért él a személyiség-csere vágya oly mélyen az emberben?

Hogy megmutathassuk általa jellemünk elfojtott vonásait.

Igazából nem is szerepről van szó, csupán a sokrétű személyiség rejtve maradt rétegei kerülnek felszínre a jelmez által. Azt a bizonyos másik arcunkat, rosszabbik vagy éppen jobbik énünket villanthatjuk fel egy rövid éjszaka erejéig. Az álarc felszabadítja a gátlásokat, igazolja szokatlan viselkedésünket. Talán ezért is könnyebb bűntettet álarcban elkövetni...

A mindennapok álarca, a smink, finom eszközökkel teszi lehetővé a rejtőzködést. Minél feltűnőbb az arcfestés, annál inkább eltereli a figyelmet a valódi énről. Kitűnő eszköz a kezünkben, hogy elrejtse kudarcainkat, melyek a szemek alatti sötét árkokban manifesztálódnak, a gondjaink szülte szarkalábakat, feszült idegeink okozta pörsenéseket. Egy jó sminkkel viselője éveket fiatalodhat, ami perfekcionista világunk számos területén szükségeltetik. Gondos arckikészítéssel befolyásolhatjuk a rólunk kialakított képet: lágyabbá tehetjük vonásainkat hajlékonyabb jellemet mímelve vagy keményebb, határozottabb megjelenéssel ellensúlyozni bizonytalanságainkat.

A nap végén a festékkel együtt szimbolikusan lemossuk a felvett szerepet - nem kell többé sikerembernek, rendíthetetlen főnöknek, a férfiak játékszerének és még sorolhatnám mi mindennek látszanunk. A tükörből végre önmagunk néz vissza - még ha olykor nehéz is elfogadni kendőzetlen arcvonásaink mezítelenségét.