Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A muszlim nők szépségápolása

A szépség és az egészség az iszlámban az isteni mű beteljesedése, Allah nagyságának kifejeződése, az isteni harmónia visszatükrözője. A szépség és az egészségápolás az iszlám valláshoz tartozó kötelezettség.

A vallás szerint a Paradicsomban a boldog öröklétet elnyerő muszlimokat, hithű földi életükért cserében, szépséges szűzleányok (hurik) várják. "Dzsamál" vagy "maláha" szóval jelölik a szépet és a szépséget, e kifejezésekben összekapcsolódik a fizikai és az erkölcsi-lelki szépség.

Már a középkor óta ismeretes, hogy a tehetős nők minden nap hosszú időt töltöttek a szépítkezéssel, a tisztálkodással. Ennek következtében is, de a rituális mosakodás kötelessége miatt is fejlett fürdőkultúra alakult ki az iszlám világban. A tisztaság hozzátartozott a harmonikus életvitelhez, ez is része volt a világ teljességéről való gondolkodásnak, e ponton a való élet és a hit összeforrt.

A közfürdők azon kevés helyek közé tartoztak, ahová a nők is ellátogathattak, persze csak akkor fürdőzhettek, mikor a férfiak nem voltak ott, tehát a déli ima után vagy az alkonyi ima előtt. A muszlim hölgyek életében a fürdőzés a társasági élet fontos része volt, kiemelt jelentőségű eseménynek számított, ezért a legszebb ruháikat és legdrágább ékszereiket öltötték magukra.

A fürdés váltott vizekben való megmártózást takart, melyet az agyagos és egyéb pakolások követtek, majd a test- és bőrmasszírozás, hajápolás és szőrtelenítés.

A muszlimok körében igen kedvelt volt a hajfestés szokása. Vagy feketére festették hajukat (a férfiak a szakállukat is), vagy hennával színezték be, mely aranyvörös, narancsos árnyalatot kölcsönzött a hajnak.

A rituális fürdőzéssel egybekötött szépségápolásnak része volt szőrtelenítés is. Az epilálás kiterjedt a hónaalj, a kar, a láb, az arc, illetve a szeméremdomb teljes lecsupaszítására. Egyébként a szeméremdomb szőrtelenítése (musztahabb) a muszlim nők vallásos kötelezettsége volt. A szőrtelenítésnek több módját ismerték. Elterjedt módszer volt a nura nevű krém használata, ami egy ragacsos kenőcs volt, amit felkentek a bőrre, majd letörölték, és a szőrszálak lehullottak. Ez a kenőcs és a többi ilyesfajta oltatlan meszet és triszulfátot tartalmazott.

A test szőrtelenítése nagyon fontos volt a muszlim nők életében, mert elhanyagolását piszkosságként és ápolatlanságként értelmezték. Előírás volt hetente legalább egyszer depilálni, és 40 napnál hosszabb szünetet nem tarthattak.

A szépítkezés utolsó fázisa a manikűr, majd az arc kikészítése. Különösen a szemek hangsúlyozására fektettek gondot, hiszen a fátyol eltakarta őket, így ez volt az egyetlen eszköz szépségük és ápoltságuk megvillantására - az illatosító szerek használatán kívül.

A test megtisztítása és megszépítése után a koronát az illatszer használata jelentette. A legkedveltebb illatok között tartják számon a tömjént, a kámfort, a mirhát, a nárdust, az ámbrát és a mósuszt. A mósuszt Mohamed a legértékesebb parfüm-alapanyagnak tartotta.

A fogak tisztán tartásához összezúzott gyöngyház, tojáshéj és faszén keverékét használták. Az ajkak rúzs használata nélkül is állandóan pirosak voltak a bétellevelek rágcsálásától.

Egy szír orvos feljegyzései alapján a kemény húsú, erős nőket szeretik igazán a férfiak. A muszlim nőknek ennek az elvárásnak kell megfelelniük már a középkor óta.

Láthatjuk, hogy a szépségápolás milyen kultikus tevékenység az iszlám világban. E vallásban ott van a hit a szépségben, mely az isteni harmónia visszatükrözése...

Forrás: Ambrus Attiláné Dr. Kéri Katalin: Női szépségápolás az iszlám középkori világában(Világtörténet, 2002/tavasz-nyár, 3-20. o.)

PE


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.