Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A nők formálják meg a XXI. századot

Idén első alkalommal, ma rendezték meg a "Nő, mint márka - Magyarország 2007" kerekasztal-beszélgetést, amelyen többek között a szociológusból, pszichológusból, gyakorló marketingszakemberekből és a sajtó tagjaiból verbuválódott résztvevők megállapították: Európában és Magyarországon a nők szerepének felértékelődése korunk legfontosabb társadalmi változása.

A Prof. Dr. Pető Andrea szociológus, Dr. C. Molnár Emma pszichoterepeuta, Kozák András, a GfK Hungária Piackutató cég igazgatója és Petrillák Mária, vezető marketing tanácsadó részvételével megtartott esemény első ízben foglalkozott Magyarországon a nőkkel, mint önálló fogyasztói célcsoporttal egy interaktív workshop keretében. A kerekasztal beszélgetés apropóját a Budapesti Nemzetközi Vásár területén szeptember 14-án megnyíló "Nő 2007 - I. Budapesti Női Autószalon és Életmód Kiállítás" adta. Az eszmecsere célja az volt, hogy az érdeklődő szakemberek, gazdasági szereplők és újságírók számára több szempontból is bepillantást engedjen egy különleges, de nagyon széles és tudatos vásárlóréteg szokásaiba. A GfK Hungária felmérése szerint a nők 70%-a alaposan utána néz, mit hol érdemes beszerezni, és akár többet is hajlandóak utazni, hogy elvárásaiknak megfelelően történjen a vásárlás. Hatásuk meghatározó a fogyasztásban: a napi fogyasztási cikkek beszerzésének feléről a nők egyedül döntenek. Kozák András egy francia kollégáját idézve úgy fogalmazott, a mi kultúrkörünkben a női paradigmaváltásra, egy új korszakra kell számítani. 

Prof. Dr. Pető Andrea szerint a workshop fordulópont a női szerep vizsgálatában, hiszen a nő, mint gazdasági hatalom csak elvétve kerül a fókuszba, ugyanakkor egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy előremutatónak tartja a nők erőteljes jelenlétét a fogyasztásban, mert így "belülről" változtathatnak a számukra nem előnyös helyzeten. Dr. C. Molnár Emma hangsúlyozta, hogy a nők érzékenységül folytán különösen jó fogyasztók, de a fogyasztáshoz kapcsolódó tárgyi kötődés szegényebbé teszi a személyiséget. Különösen a magas technikai színvonalú tárgyak, mint például autók vásárlásával, birtoklásával próbálják a nők azt a biztonságérzet-hiányt kompenzálni, amit valójában egy férfi társtól kellene megkapniuk.   

Petrillák Mária arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők fogyasztóként ma már az olyan klasszikus, férfiakhoz társított területekre is betörtek Magyarországon, mint az autóké. Ezt jól példázza az őszi BNV külön női autószalonja és a nőkre alapozott tematikus kiállítása.


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.