Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A Pride története: egy elhajított pohárral indult minden

Június nemcsak a nyár kezdete, hanem a világ nagyobbik részében az előítéletek elleni harc és az elfogadás ünnepe. De miért pont most van a Pride hónapja?

Az Amerikában a feketék elleni rendőri brutalitás miatt kirobbant tüntetéssorozat árnyékában indul a Pride hónapja. A két témát nem lehet egymástól különválasztani, hiszen kis túlzással elmondható, hogy 1969-ben egy fekete, transznemű nő által elhajított felespohárral indult el minden.

(Fotó: Pixabay)

 

Június 28-án a hajnali órákban New York városának közerkölcs-felügyeletének nyolc járőre razziázni érkezett a Greenwich Village-ben a Stonewall Inn-ben. Ez akkoriban egyáltalán nem volt szokatlan, a „hatóság” letartóztathatott embereket szerencsejátékért, drogokért, prostitúcióért, és a homoszexualitásért is, sőt az ő esetükben még a kényszer gyógykezelést is elrendelhették. Ám ezen az estén valami más is volt.

„Nekem is vannak jogaim!”

Marsha P. Johnson ezt kiabálta mielőtt egy tükörbe vágta feles poharát és szembeszállt a rendőrökkel. A bár egyre több vendége is harcba vetette magát, és hamarosan más, környező szórakozóhelyekről is érkeztek támogatók, míg végül több százan álltak ellen a rendőri elnyomásnak. A tüntetők ablakokat törtek be és autókat gyújtottak fel, és a közerkölcs-felügyelet járőrei végül csak a Stonewall Inn falain belül tudták elbarikádozni magukat.

Később a New York-i rohamrendőrök is megpróbálkoztak beavatkozni, ám őket is elkergették a környékről – ezután átmenetileg megnyugodtak az indulatok. Alig egy nappal később azonban már több ezres tömeg tüntetett az elnyomás ellen, ezzel – ma már tudjuk – visszavonhatatlanul megváltoztatva a világot.

(Fotó: Pixabay)

 

A szabadság és a boldogság ünnepe

Mivel Magyarországon a társadalom jelentős része továbbra is erősen előítéletes a Pride köré felépült mozgalommal szemben, fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a felvonulások és a rendezvénysorozat egyáltalán nem csak az LMBTQ-ernyő alá tartozók privilégiumai. A Pride maga a boldogság, az önbizalom és az elfogadás - így annak, aki ezeket az értékeket képviseli, mindig lesz helye a szivárvány alatt.

Idén a Budapest Pride Fesztivált augusztus 14-23. között rendezik (a hagyományos júniusi dátum a koronavírus-járvány miatt lett elhalasztva).


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.