A Szüzek jóindulatú vezetők, és inkább példát mutatnak, sem hogy ráerőszakolnák nézeteiket beosztottaikra. Tökéletességre törekednek, mindenben amit csinálnak, és ezt a körülöttük levőktől is elvárják. Gyűlölik a semmittevést, úgyhogy ember feletti felelősséget képesek magukra vállalni. De olyan csendesen és eredményesen dolgoznak, hogy kevés ember tudja, mekkora terheket hordoznak. Téves a feltételezésük, hogy beosztottaik és munkatársaik is meggörnyedve cipekednek. Mindenkihez kedvesek és munkatársaiknak olyan szabadságot engedélyeznek, amilyet maguknak is igényelnek. De az igénytelenül végzett munka első jeleitől pánikba esnek. Ingerlékenyek lesznek, és idegesek Agyon aggódják magukat, míg az idő be nem bizonyítja, hogy az illetők munkája körül minden rendben van. Mivel annyira elfoglalja az, hogy saját feladatait tökéletesen végezze, kevés ideje és energiája marad arra, hogy meghallgassa munkatársai problémáit, vagy ellenőrizze munkájuk minőségét. Ezért olyan alkalmazottakkal veszi magát körül, akik soha nem dolgoznak hanyagul. Nem hallgatja el kritikus meglátásait vagy véleményét. Magával szemben is annyira szigorú, hogy nem bírja ki a munkájával kapcsolatos külső kritikát, hiszen mindig tökéletes munkát végez. De a Szűz gyakran elköveti azt a hibát, hogy az erdő helyett inkább a fákra figyel. A Szüzet általában túlterheli, ha rengeteg pénzért vagy emberért felel. Beosztottjai szeretnek vele dolgozni, hiszen megbízható, őszinte és megnyugtató hatással van másokra. De a Szűznek nincs szüksége valami nagymenő igazgatói állásra ahhoz, hogy biztonságban és fontosnak érezze magát. Az önérvényesítés ritkán meghatározó tényező nála. Teljesen kielégíti az, hogy olyan ügyet, vagy embereket szolgál, akik nem zavarják szellemi tevékenységét . Munkatársainak ügyetlensége, lassúsága bosszantja, úgyhogy más perfekcionistákkal kell együtt dolgoznia, például a Bikával vagy a Bakkal. El kell szigetelnie magát azoktól, akik szabad formában gyakorolják a hivatásukat. . Nagyon nem szereti a súrlódásokat, és túl elfoglalt és szókimondó ahhoz, hogy jó játékos legyen a vállalati intrikák pályáján, ezért a legjobban a kis cégeknél boldogulhat.
ÉLET-MÓD
A Szűz vezető
Mindenkihez kedvesek és munkatársaiknak olyan szabadságot engedélyeznek, amilyet maguknak is igényelnek. De az igénytelenül végzett munka első jeleitől pánikba esnek.

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?
A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?
A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.

Így lesz stresszmentes az ételrendelés
Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra
Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.