Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A te álmaid mit jósolnak 2008-ra?

Tegnap éjszaka is álmodott? És emlékszik még rá? Próbálja leírni egy lapra, mert álmai nagyon jó tanácsadók lehetnek! Nem véletlen a mondás: "alszom rá egyet". Ilyenkor, amikor egy új év elején vagyunk, talán még fontosabb, hogy tudattalan vágyainkat, szükségleteiket tisztázzuk magunkban.

Régóta, ősidők óta ismert nézet az, hogy az álmaink üzenetet hordoznak, segítenek a mindennapokban vagy előre jelzik a jövőt. Így nem csoda, hogy több ezer éve foglalkoznak álomfejtéssel az emberek. Próbálja meg ön is, bár néhány éjszakai "kiruccanást" még a szakemberek sem tudnak megfejteni, ha átgondolja a képeket, motívumokat, mégiscsak leszűrhet valamit belőlük.

Az első, legfontosabb lépés az, hogy abban a percben, ahogy felébredünk, leírjuk álmainkat, később ugyanis nagy valószínűséggel nem fogunk rá pontosan emlékezni. Ezután vegyük sorra azokat a tárgyakat, embereket és cselekvéseket, amelyeket átéltünk éjszaka, minden apró részlet számít!

Az olyan mozzanatokat, amelyek a valós életünkben is jelen vannak, de megjelennek álmainkban is, nem kell figyelembe venni. Így például ha kocsival mentünk az álomban valahova, nem bír különösebb jelentőséggel, ha egyébként is mindig autóval közlekedünk.

Bizonyos tárgyak nem jelentik mindenkinek ugyanazt, attól függ, eddigi életünkben mit kapcsoltunk hozzá. A bohócokról például sokaknak pozitív érzéseik lesznek, sokaknak azonban kifejezetten negatív, ebben nyilvánvalóan a gyerekkor játszik nagy szerepet.

Ám vannak állandó szimbólumok, amelyekhez évezredek óta ugyanazt a jelentést kapcsolják.

Állatok. Ezek mindig a saját tulajdonságainkra utalnak, elsősorban a rosszakra, figyelmeztethetnek bennünket arra, hogy próbáljuk legyőzni azt.

Utazás. A személyiség változását jelenti, többnyire fejlődést.

Esés, zuhanás. Azt jelképezi, hogy hagyjuk magunkat sodródni az árral, bizonytalanul állunk hozzá a tennivalóinkhoz, esetleges a cselekvéseink.

Gyerekek. Egyrészt jelenthet valamiféle új dolgot, amely nemsokára bekövetkezhet, a feladattal úgy fogunk boldogulni, ahogy a kisgyermek teszi az álmunkban,  azonban utalhat énünk ártatlan, gyermeki oldalára is.

Halál. Még mielőtt megijednének, a halál legtöbbször nem halált jelent, sőt úgy tartják, hogy azok a szeretteink, akiknek megálmodtuk a halálát, sokáig fognak élni. Ha ilyen tartalmú az álmunk, az inkább valamilyen nagy változást előz meg, az előző életszakaszunk lezárását, amelytől lehet, hogy tartunk kicsit.

Közlekedési eszközök. Ezeknek legfontosabb az állapota, ugyanis jelképezhetik a saját egészségügyi állapotunkat. Ha valaki lerobbant, széteső kocsival álmodik, jobb, ha felkeresi orvosát, ugyanis az nem jelent sok jót.

Üldözés. A személyiségünk el nem fogadott, elrejtett részére utal.

A témában érdemes elővenni Freud, Jung és Krúdy Gyula álommal kapcsolatos munkáit.


Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal

Ayurvéda az élet tudománya: egészség és harmónia az ősi tanításokkal 

Az ayurvéda több ezer éves bölcsessége sokak számára még ismeretlen, pedig ez a gyakorlat Indiából egészen napjainkig fennmaradt és elterjedt.
A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.