Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A világ legbizarrabb kezelései

A wellnessmánia az agyunkra ment, úgy tűnik. Bármit hajlandóak vagyunk megtenni, hogy szépek legyünk: kígyókat rakatunk a hátunkra, ondót kenünk a hajunkra, placentát az arcunkra. Vajon hol a határ?

A Forbes magazin összeállította a legbizarrabb szépészeti kezelések listáját, mi ebből szemezgetünk. Abszolút kedvencünk a kígyómasszázs, amit pontosan így szó szerint tessék érteni. Az eljárást Izraelben találták ki, a kezelés alatt a hason fekvő páciens hátára különféle méretű kígyókat tesznek, ezek pedig elvégzik a feladatukat, azaz masszíroznak. A nagyobbak erősebb nyomást fejtenek ki, a kisebbek simogatnak, a szalon szerint igazi terápiás hatást fejtenek ki így.

Következő oldalon a pedikűröző halak!

A pedikűröző halakat nem most fedezték fel, Törökországban, Kínában és Japánban már évszázadok óta használták őket. Ezek a kis kopoltyúsok imádják az elhalt bőrréteget, amit szívesen lecuppogatnak a páciens lábáról, ha az bedugja közéjük a csülkét. Állítólag hihetetlenül sima bőr marad utánuk.

Következő oldalon a piócák!

 

Régen orvosok használták a piócákat, ma már inkább a kozmetikusok jó barátai lettek. A hírek szerint Demi Moore is ezen kis állatok segítségével méregtelenített Ausztriában. A piócák állítólag hasznos enzimeket bocsátanak a szervezetbe, miközben a vért szívják. Azért kellemesebb, ha inkább zöld teát iszunk.

Következő oldalon a bikondó!

 

Ismerik a mondást, hogy a jó kereskedő még a trágyát is képes jó pénzért eladni? Nos, akár még a bika ondóját is. Egy londoni fodrászszalonban a töredezett haj rendbetételére használják az értékes anyagot. A benne rejlő protein állítólag csodákra képes, igénybe vett, festett hajra különösen ajánlják.

Következő oldalon a placenta!

 

Hogy a placenta igazán hasznos hormonokat tartalmaz, az nem kérdés, na de hogy a bőrére kenje az ember, az azért erős túlzás. Pedig létezik ilyen készítmény, készítői pedig azt állítják, hogy a sejtnövekedést elősegítő anyagok révén garantált a fiatalító hatása. A http://www.emkplacental.com/ oldalon bárki rendelhet magának, bár azért gondoljon bele, soha nem lehet tudni, kinek a placentáját keni magára.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.