Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A világ leghíresebb szerelmespárjai

A filmes boldogságot csak egyvalami múlhatja felül: a hollywoodi boldogság. Valentin-nap alkalmából - a teljesség igénye nélkül - összegyűjtöttük a vörös szőnyeg szerelmeseit.

Angelina Jolie és Brad Pitt először tagadták kapcsolatukat, a színész akkoriban ugyanis még Jennifer Aniston férje volt. Jolie-t a Mr. And Mrs. Smith forgatásán ismerte meg, mint később kiderült, közelebbről is. Bár nem jósoltak hosszú együttlétet nekik, azóta is remekül vannak, a sajtó pedig imádja őket, bármi is történik velük, azonnal címlapra kerülnek. Legyen az Oscar jelölés, egy új saját vagy örökbefogadott gyerek (jelenleg három előbbivel, és három utóbbival rendelkeznek), új film, projekt, segítség a szegény országokban.

Mikor Nicole Kidman hozzáment Keith Urbanhez, sokan úgy gondolták, végső elkeseredésében teszi, hiszen a zenésznek igencsak sok problémája volt. Amióta végzett az elvonókúrával, úgy tűnik, minden rendben, ráadásul Kidman megkapta, amire egész életében vágyott, de Tom Cruise oldalán nem sikerült: saját gyerekeknek, ikreknek adott életet.

Demi Moore nem mai csirke, mégis jobban néz ki, mint sok húszéves. Köszönheti ezt jó plasztikai sebészeinek, és talán második férjének, Ashton Kutchernek is. A jóval fiatalabb színész igazán boldoggá teszi Demit, így együtt valódi kiegyensúlyozott családi életet élnek a gyerekekkel. Talán hihetetlen, de sokszor a színésznő exét, Bruce Willist is elviszik nyaralni magukkal.

Tom Cruise Katie Holmes oldalán talált rá a boldogságra, és a színészre már rá is fért, hogy rendben legyenek körülötte a dolgok, mert a válásáról keringő pletykák, és vonzódása a szcientológiához nem tett túl jót karrierjének. Katie azonban szerelmet adott neki, és csodálatos kislányt, Surit.

Eva Longoria, a Született feleségek apró termetű, de annál vonzóbb színésznője egy hatalmas kosaras, Tony Parker oldalán találta meg a szerelmet. Lassan már két éve, hogy Franciaországban kimondták a boldogító igent, azóta a sajtó pedig folyamatosan azt várja, mikor esik teherbe Longoria.

Természetesen nem maradhat ki a sorból David és Victoria Beckham sem, akik több mint tíz éve házasok. Bár voltak nehézségeik (lásd bébiszitter), kitartanak egymás mellett. Kapcsolatuk nem csupán boldog házasság három gyerekkel, de jól működő üzleti vállalkozás is. Szabadidejükben egyébként legszívesebben a Cruise-Holmes házaspárral találkoznak.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.