Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A világ legmegdöbbentőbb sziámi ikrei!

A sziámi ikrek sorsa sohasem volt jó, évszázadokon keresztül cirkuszokban, ketrecekben mutatták be őket. Ma már nem ez a helyzet, noha évente párszor az esti híradókban újra és újra feltűnnek.

A sziámi ikrek gyakorlatilag "rendes" egypetéjű ikrekként kezdenek el fejlődni, azonban egy ponton valamilyen ok olyan elváltozást eredményez náluk, hogy valamely testrészük/testrészeik vagy szervük/szerveik egybenőnek.

Az orvosok a mai napig nem tudják, mi ez az ok, amely miatt minden kétszázezredik élveszületésből egy sziámi ikerpár, vagyis a világon naponta legalább egy-kettő szűletik. Sajnos legtöbbjük nem él sokáig, nagy részük még ma is újszülöttként, a szülés után közvetlenül meghal, annak ellenére, hogy az elmúlt kétszáz évben nagyon nagyot ugrott túlélési arányuk.

Sok vita van abból, vajon lehet-e ezeket a gyerekeket, felnőtteket két emberként kezelni, vagy sem. Hiszen vajon egy ember-e az, akinek két feje van, vagy akinek szívén testvérével osztozik? Ezt a kérdést azóta sem sikerült megválaszolni, bár ha emlékeznek arra az indiai női ikerpárra, akikről az elmúlt években olyan sokat hallhattunk, mégis úgy tűnik, két különálló személyiségként kezelik őket, és ők is magukat.

Alapvető fontosságú -  mind a túlélés, mind pedig a későbbi életminőségük szempontjából - hogy az ikerpárnak mely testrészeken, illetve mely belső szerveken kell osztozniuk.

Azok az ikrek vannak talán a egyik legnehezebb helyzetben, akiknek mellkasuk közös, hiszen ez számos más belső elváltozást is jelenthet, például megosztott szívet.

Ritkábban akár egész felsőtestük a köldökig össze van nőve.

Az orvostudomány pygopagusnak nevezi azt, amikor a két újszülött a fenékrészen érintkezik egymással, minde ötödik pár ilyen. Bár első hallásra igencsak bizarrnak tűnhet ez, mégis nekik van a legtöbb esélyük arra, hogy szétválasszák őket műtéti úton, s egy idő után külön életet élhessenek.

Paragraphus-ikrek azok, akiknek közös lábuk, nemi szervük és csípőjük van, viszont ezektől felfelé különálló törzsük, szívük, fejük. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen őket műtéttel szétválasztani, hiszen számos életfontosságú szervükből is csak egy van.

Minden ötvenedik ikerpárnak közös pontja a feje.

A legfurcsább sziámi ikrek azonban most következnek. Szinte hihetetlen, de vannak olyan ikerpárok, amelyeknek egyik tagja csak részlegesen fejlődött ki, s csak fejlett és általában egészséges testvére segítségével tud életben maradni. A következő képeket tényleg csak erős idegzetűek nézzék meg!

Tudom, hogy ezután nagyon le lehetnek sújtva, de azért íme egy példa, amely azt bizonyítja, hogy így is lehet boldog életet élni. 2000-ben Lori Schappel, egy sziámi ikerpár egyik tagja így nyilatkozott: "mi sohasem akartunk szétválni, ahogy családunk sem akarta soha. Elfogadtuk, hogy isten ezt az utat szánta nekünk. Így vagyunk boldogok."

Forrás: www.rotten.com/.../siamese-twins


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.