Amióta esküvő létezik, azóta használnak virágdíszt erre az alkalomra. Az esküvői csokor a reneszánsz korban bukkant fel először, akkor praktikus okokból. Akkoriban meglehetősen elhanyagolták a higiéniát, így szükség volt valamire, ami elnyomja a szagokat. Persze nem csak a csokor teljesítette ezt a feladatot, hanem az egész templomot feldíszítették erős illatú virágokkal, így sok ember is el bírta viselni egymás szagát zárt térben legalább az esketés idejére.

Még egy különleges funkciója volt a csokornak, erős illata miatt a menyasszony nehezebben ájult el - ami akkoriban nem volt ritka.

Hagyományosan a vőlegény feladata, hogy a csokorról gondoskodjon, és azt a templom előtt adja oda az arának.

A lakodalomban tették fel a kérdést: ki áll legközelebb oltár elé. Ekkor kellett eldobnia a fiatalasszonynak a csokrot független barátnői közé, aki pedig elkapta, az lett a babona szerint a következő, akinek bekötötték a fejét.

Ma már a menyasszony választja ki a csokrot, és már nem az illata, hanem a szépsége számít. A szinglik most is elkaphatják a virágokat, de erre a szokásra általában közvetlenül a szertartás után kerül sor.