Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Akcióban - érkezik a háromnyelvű unokám!

Egyre több családnál fordul elő, hogy a nagyszülők itthon élnek, a gyerekek, majd az unokák pedig valahol máshol a világban. Az internet sokat segít a kapcsolattartásban, de a személyes puszikat, öleléseket semmi sem pótolja! Persze, hogy az iparművész nagymama szuper ötletekkel próbálja elvarázsolni kicsi unokáját.      

- Sok ismerősömtől, barátnőmtől hallottam, hogy nagyszülőnek lenni egy különleges, csodálatos állapot. Bevallom, mindig kétkedve hallgattam ezt a véleményt, gondoltam elfogult, de immár húsz hónapja tudom, hogy ezek a szavak igazak - meséli Simon Kati kézműves iparművész.

- Olívia, az én egyetlen kis unokám húsz hónappal ezelőtt született, a világnak egy gyönyörű szegletén, a hegyek között, egy tó partján Svájcban. Szüleinek féltve őrzött, nagy szeretettel várt első gyermeke, nagyszüleinek első unokája. Olívia, a mai furcsa világnak különleges gyermeke. Édesanyja brazil, édesapja magyar, ő pedig távol a nagyszüleitől egy gyönyörű országban cseperedik. Távol egymástól, ugyanakkor a technikának köszönhetően mégis közel egymáshoz éljük hétköznapjainkat. -

Rongybabám

Simon Katinak, mint annyi nagyszülőnek bánata, hogy nem tudhatja közvetlen közelében az unokát, de hála a számítógépnek, az internetnek, Skype-nak, a videónak, így is bepillantást nyerhetnek Olívia kis életébe, mindennapjaiba. (Figyelem nagyszülők! Például ezért kell haladnotok a technika fejlődésével!)

- A mi kis unokánk „háromnyelvű baba”. Az édesanyja az első perctől kezdve csak portugálul, édesapja csak magyarul beszél hozzá. A bölcsödében pedig, ahová kilenc hónapos kora óta jár, csak francia szavakat hall. Így aztán, a mi kis drágánk, három nyelven kezd beszélni. Mi nagyszülők is rásegítünk természetesen a nyelvtanulásra, hiszen majd minden nap beszélgetünk az interneten. Féltem is kicsit, úgy hathónapos korában, mikor az értelme kezdett fejlődni, hogy mit szól majd hozzánk, nagyszülőkhöz, a személyes találkozásnál.

Babágy - rácsvédővel

Eddig képernyőn látott bennünket, vagy a hangunkat hallotta, s most, egyszer csak hús-vér nagypapa, nagymamaként megjelenünk előtte. Szerencsére, az aggodalmam alaptalan volt. Olívia természetesnek vette, amikor az életben három dimenzióban is találkozhatott az őt imádó nagyszüleivel. Ezek a találkozások két három hónaponként megismétlődnek. Kölcsönösen látogatjuk egymást, bár mióta Olívia nagy kislány, ők jönnek gyakrabban - áradozik a boldog nagymama.

A hazalátogatás előtt a kézműves-iparművész nagyi azt sem tudja, mi szépet és jót csináljon, minek örülne a kicsi!

Olívia naplója

- Természetesen szeretnék valami olyat adni Olíviának, amit én készítettem, ami csak az övé. Az első kézműves ajándékom egy baba napló volt, amit a kis menyem Olívia megszületése óta vezet. Ide ír be mindent ami a babával kapcsolatos és amit feltehetően néhány évtized múlván a felnőtt Olívia is értékelni fog majd! -

Kedves anyukák, nagyik, nagynénik, keresztszülők, gyönyörködjetek e csodás és hasznos ajándékokban! Simon Kati abroszparádéjáról itt is olvashattok!


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.