Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Angyali üzenetek

Képeslapokra, ajándékkártyákra mostanában nem a szokványos jókívánságokat írjuk, hanem örök érvényű bölcsességeket, és olyan szívhez szóló gondolatokat, melyeket mások, már szebben megfogalmaztak helyettünk.

Nagy divat, hogy az otthoni vagy az internetes üzenő falakon is megjelennek a gyakran önmagunknak szóló, de mások számára is tanulságos üzenetek. Jó magam szinte hetente cserélem a saját kis hirdető táblámon, és a hozzám érkezők is nagy előszeretettel olvassák...De azt is rögtön "leveszik" belőle, hogy éppen mi foglalkoztat, vagy milyen a hangulatom.

Remélem sokuknak segítenek majd ezek az összegyűjtött gondolatok, a mindennapokra is:

"Senki sem érdemli meg a könnyeidet;

 aki pedig megérdemli,- az nem fog sírásra késztetni" (G.G.Marquez)

"Utad értelme nem a cél, hanem - a vándorlás.

  Nem helyzetekben élsz, hanem - útközben." (Márai S.)

              

"Gyönyörű, ha valaki maga mögött egy célt lát,

s azt meg is valósítja; tűzön, vízen át." (Ibsen)

 

"Hitet másoktól szereztem, mint égig érő ablakot.                                      

 Akik látták magukat bennem, azoknak csillag vagyok.                                    

 Én viszont nekik köszönhetem, - az egész égboltozatot."

"Tükör vagyok. Aki belém tekint, - bármi jót,

 vagy rosszat is mond: önmagáról beszél."

"Emberi törvény: kibírni mindent,

s menni mindig tovább, még akkor is,

ha nem élnek már benned

remények és csodák."            (Hemingway)

"Egy homokszemben lásd meg a világot,

 egy vadvirágban a kéklő eget,

 egy órában az örökkévalóságot,

 s tartsd tenyeredben a végtelent.     (W. Blake)

 

"Nem az a fontos, hogy meglássuk, ami a távoli jövőbe vész,                         

  hanem hogy megcselekedjük, ami most előttünk áll." 

                                              

"A nyomorúság titka, ha van időd azon töprengeni,

 hogy boldog vagy-e, vagy sem."                               (G.B.Shaw)

"Ha a sorstól citromot kapsz, csinálj belőle: limonádét!"

"Ha öröm ér, - fogadd örömmel.

Ha bánat ér, - viseld türelemmel.

Amihez idő kell,- ne siesd el.

Ami megérett, - ne szalaszd el."

"Ha békét akarsz, keresd a változást magadban.

 Könnyebb a lábadat védeni egy szandállal,

 Mint szőnyeggel borítani az egész földet."

 

"Akkor szeress, amikor a legkevésbé érdemlem meg,

 mert akkor van a legnagyobb szükségem rá."

"Nem kell félni az árnyaktól;

 csak azt tudatják, hogy fény van a közelben..."   

                                         

"Az illat mindig megmarad, a rózsát adó kézben."

"Ha tudni akarod, mitől fél az ellenséged,

Figyeld meg, mivel akar - félelmet ébreszteni benned."

 

"Ne adj tanácsot! A bölcsnek nincs szüksége rá,

  a bolond pedig úgysem fogadja meg."

"Az igaz barát a kezedet fogja, és a szívedet simítja."

 

"Olyan furcsák vagyunk mi emberek;

 az egyik szemünk sír, a másik meg nevet.

 A másikról azt hisszük, hogy boldog talán,

 irigykedünk egy vidám szaván.

 Azt hisszük, a másik szeme ragyog,

 gondolatai tiszták, szabadok.

 Nem vesszük, ó dehogy vesszük észre,

 hogy könnyek égnek csillogó szemében.

 Különösek vagyunk, mi emberek,

 az egyik szemünk sír, az ajkunk meg nevet.

 Hazugság az egész életünk,

 hisz akkor is sírunk, ha nevetünk."   (Dante)

"Amit Isten másokért megtett, azt megteszi értem is..."

Szeretetteljes ünnepeket!


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.