Életforma.hu

ÉLET-MÓD

"Anyám egész délelőtt ivott, aztán délután végig aludt"

Nincs rá magyarázat. A gyerekek finom érzékenységgel reagálnak a családban történtekre, érzékelik a feszültségeket, és teremtenek olyan játszmákat, amelyekkel igyekeznek szüleik helyett elsimítani a problémákat, megoldást keresni a kialakult helyzetre. Hiába akarjuk erősen hinni, hogy ők még kicsik ahhoz, hogy megértsék a körülöttük zajló érzelmi-kapcsolati viharokat.

A családon belüli játszmákba pedig, mi szülők, sajnos öntudatlanul is beleráncigáljuk gyerekeinket, s adunk életre szóló mintákat arra, hogy nem szabadni a kapcsolatainkat intézni.

Joel D.Block és Susan Bartell szerzőpáros Szülői játszmák című könyvében rántja le a leplet ezekről az észrevétlen játszmákról, s a nagy tudományos magyarázatok helyett igyekszik praktikus tanácsokkal is szolgálni a könyv olvasása során magukra ismerő játszmázó szülőknek.

A papírkötéses, könnyen kézbe vehető könyv, mintha csak arra szolgálna, hogy a metrón, várakozás közben előkapjuk a táskából, és bele-beleolvassunk. Nem érint nagy mélységeket, de nem is ilyen célból született.

Így például nem tér ki sehol az Eric Berne-féle játszma elméletre, nem nagyon fejtegeti, mit is jelent a játszma fogalma, inkább in medias res, egyből elénk rak egy szülői kérdőívet, melynek kitöltése után (erős a gyanúm), hogy le kell vonjuk a következtetést: bizony el kell olvasnunk a könyvet, mert gyermekeinkkel való kapcsolatunk maximum csak a  "közel tökéletes" jelzőre érdemes.

Hét nagyobb játszmát ismerhetünk meg a könyvből (pl. Én vagyok a jobb szülő, Szükséged van rám, Végezd el helyettem a piszkos munkát), de a játszmákon belül újabb és újabb aljátszmákat is bemutatnak a szerzők. A lényegre törő, olykor triviálisnak tűnő játszma ismertetést a szerzők praxisából vett rövid esettanulmányokkal teszik érthetőbbé a laikus olvasó számára.

Néhol előbukkan egy-egy kikerülhetetlen pszichológiai fogalom (pl. a projekció), amit "konyhanyelvre" lefordítva igyekeznek segíteni a lélektan területén kevésbé jártas szülőknek.

Aki először olvas ezekről a játszmákról, annak bizonyára hosszú időn keresztül megmarad  az a nyomasztó érzése, hogy milyen ijesztően sokszínű módon hurcoljuk magunkkal otthonról a családi mintákat, s kényszerítjük bele mi magunk is félelmetes, megterhelő játszmákba gyerekeinket.

Az egyes fejezetek végén rövid pontokba összeszedve adnak tanácsokat és javaslatokat a szerzők arra, hogyan kerüljük el illetve lépjünk ki az adott játszmából.

A könyv végén pedig külön fejezetek foglakoznak a speciális játszmákkal. Ezek közül felhívnám a figyelmet az elvált szülők játszmáira, amelyek szintén óriási kárt okozhatnak a gyereknek (pl. az "Én vagyok a jobb szülő" játszma).

Végül arra vonatkozóan is nyújt némi támpontot a könyv, hogy miként lehet a gyereket egy ilyen háromszög helyzetből kiemelni, s hogy a család milyen szakemberektől kaphat hathatós segítséget a játszmahelyzetek megszüntetéséhez.

A könyv olvasása során két érzés, gondolat biztosan ott fog kísérteni: ráismerünk saját szüleink velünk szemben folytatott játszmáira; s ha gyakorló szülők vagyunk, rá fogunk találni saját játszmáinkra is. Ez utóbbi talán még nyomasztóbb lesz.

Joel D. Block-Susan S. Bartell: Szülői játszmák (Hogyan kíméljük meg gyermekünket a házastársi konfliktusoktól?)

Alexandra Kiadó, 2007.

Pécs, Üszögi-kiserdő u.1.

www.alexandra.hu


Varázslatos vintage esküvők

Varázslatos vintage esküvők 

A múlt század nosztalgiája már évek óta visszaköszön az esküvői trendekben, és a vintage stílus rajongóinak cseppet sem kell elkeseredniük: ez a téma folyamatosan népszerű.
6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.