Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Az angolt tanulók 80 százaléka online oktatásban vesz részt

A koronavírus-járvány tavaszi berobbanását követően az emberek biztonsága érdekében és a tiltó intézkedések miatt az angol nyelvoktatás is online formára váltott, a tanulók zöme pedig egyelőre nem is szeretne visszatérni a padokba. A modern kor vívmányaival ma már legalább olyan hatékonyan zajlanak online a nyelvórák, mint személyesen. Ennek ellenére a magánemberekből kevesebb, az üzletemberekből viszont egyre több a tanuló.

A járvány a nyelviskolákat is rendkívül váratlanul érte, és márciusban csakúgy, mint az általános és a középiskolákban, itt is online oktatásra kellett áttérni.

Csak az ETC Nyelviskola alkalmazza itthon. Fotó: etcnyelviskola.hu

 

Mivel a korlátozások és a gazdaság leállítása miatt rengeteg ember veszítette el a munkáját, és került ezáltal veszélybe a megélhetése, a magánemberek közül sokan hagyták abba a képzést vagy csökkentették le egyik pillanatról a másikra a nyelvtanulásra szánt időt, hogy így is pénzt takarítsanak meg.  A vállalkozói szegmensben ugyanakkor éppen ennek az ellenkezője volt érzékelhető, mert ők próbáltak előre menekülni, a felszabadult idejüket pedig önfejlesztésre fordították.

Vegyes volt a fogadtatás, de ma már az online nyelvtanulás a sláger

Kovács Lajos, az Executive Training Center ügyvezetője arról beszélt, hogy lényegesen lecsökkent azok száma, akik a személyes részvétellel történő oktatást választják. Részben az emberek biztonságérzete is azt diktálta, hogy ne vegyenek részt csoportos órákon, másrészt a tiltó intézkedések sem tették ezt lehetővé sokáig.

Az etcnyelviskola.hu előtt a nehézségek ellenére mindez új lehetőségeket nyitott, módszertanuk jogtulajdonosa ugyanis kifejlesztett egy saját oktató platformot, amivel olyan módon képesek online csoportos képzéseket tartani, hogy azzal nem veszítenek a hatékonyságból.

„Tapasztalataink szerint eleinte nagyon vegyes volt az online nyelvoktatás fogadtatása, valaki kevésbé volt fogékony rá, de miután kipróbáltuk, megkedvelték, megszerették. Olyannyira, hogy amikor nyáron enyhítettek a korlátozásokon, vissza lehetett volna térni, de akkor már a tanítványok nem szerettek volna. Ezzel együtt persze vannak olyanok, akik a végsőkig ragaszkodnak a személyes jelenléthez, és a technológiával sem áll mindenki olyan szinten, hogy tudja kezelni a felületet, esetleg a megfelelő infrastruktúrája sincs meg hozzá” – értékel az ügyvezető.

Hozzátette, hogy a tanulóiknak legkevesebb 80 százaléka tanul jelenleg online. A járvány miatt megszűntek a határok, teljesen mindegy, hogy a tanár és a tanítvány hol van, akár Budapesten, akár vidéken, hiszen az internetes felületen könnyen fel tudják egymással venni a kapcsolatot. Sőt, ez a tendencia az országhatáron túlra is érvényes; nem egy tanulójuk volt már angol nyelvterületről, így például Angliából vagy Ausztráliából.

Kovács Lajos, az ETC ügyvezetője. Fotó: etcnyelviskola.hu

Az első perctől angolul oktatnak

Az ETC azért van különleges helyzetben ebben a felfordult világban, mert nem a klasszikus, hagyományos nyelvoktatást végzik. Módszerük semmilyen nyelvvizsgarendszerre nincs ráhúzva, ők kizárólag azoknak nyújtanak segítséget, akik szeretnének megtanulni angolul beszélni.

Oktató platformjukon mind az egyéni, mind a csoportos képzést ugyanolyan minőségben tudják hozni, mint élőben, módszertanuk sajátosságai pedig ugyanúgy érvényesülnek, mint a járvány előtt.

A Callan-módszerrel az első perctől angol nyelven zajlik az oktatás a legalacsonyabb szinten is. A gyerekeket is 7 éves kortól kezdődően úgy tanítják, hogy magyar szó nem hangzik el az órákon.

„Kezdetben a nyelvtanilag legegyszerűbb, de kerek, egész mondatokat fogalmazunk meg, így tudnak a legkönnyebben megtanulni angolul beszélni a tanítványaink. A nyelvtanulásnak ugyanis az az alapja, hogy ne akarjon az ember mindig mindent lefordítani, hanem tanuljon meg az adott nyelven gondolkozni. A Callan-módszer ezt erősíti, ráadásul szuper intenzíven. Jelenleg 30 országban egymillió ember tanul így, hazánkban pedig csak az etcnyelviskola.hu alkalmazza ezt a rendkívül hatékony módszert” – zárta szavait Kovács Lajos.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.