A vadállati jelzővel arra engedünk következtetni, hogy az ilyen viselkedés a nálunk kevésbé fejlett lényekre jellemző. Pedig sehol a természetben nincs példája annak, amilyen kegyetlenséggel az emberek bánnak egymással. Létezik az állati agresszió, a fajfenntartásban, az életben maradásban igen fontos szerepet játszik, de elmondhatjuk, hogy az ember a legkegyetlenebb, legirgalmatlanabb élőlény.

Kijelenthetjük, hogy az ember agresszív lény. Egyes rágcsálók kivételével egyetlen más gerinces sem öli meg a fajtabelit olyan elszántsággal és annyira készakarva, mint az ember. Az embernél az agresszivitás a veleszületett hajlamok és a tanult reakciók bonyolult egymásra hatásának függvénye.

Az agresszív emberre gyakran mondja azt a magyar köznyelv, hogy úgy viselkedik, mint egy állat, olyan durva, mint egy vadállat. Márpedig, "ha az embert vadállatnak nevezzük, az, az állatokra nézve sértő." - mondja Anthony Storr. A "vadállati" viselkedés szélsőségei az emberre korlátozódnak.

A külvilág ingereire adott válasz, a belső feszültség vezet az agresszív viselkedéshez. Agressziónak nevezünk minden olyan szándékos cselekvést, melynek indítéka, hogy nyílt vagy szimbolikus formában valakinek kárt, sérelmet vagy fájdalmat okozzon. A fokozott életben maradási és előbbre jutási versenyben szervezetünk alacsonyabb szintre szállította a tűréshatárt. Ezért fordul elő, hogy az elébünk vágó autóssal üvöltözünk, s nyomjuk a dudát, a villamoson összeveszünk azzal, aki leül az általunk kiszemelt ülésre stb.

Egyéni szinten, a személyes kapcsolatokban csak annyit tudunk tenni, hogy nem agresszióval válaszolunk az agresszióra. Számoljunk el magukban tízig, mielőtt cselekednénk! A humor is lehet jó helyzetmegoldás. Társadalmi szinten az érzelmi kötődés, vagyis a szeretet, a közösségi élmény és a kevésbé agresszív kiélés (pl. futás, tenisz, játékok) a járható út.

Globálisan is kell tenni valamit, hiszen egyre kisebbnek tűnik ez a Föld nevű bolygó számunkra, mielőtt felfalnánk egymást, változtassunk!